Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Olaf Scholz kancellár bejelentette, hogy százmilliárd euróval növelik a védelmi kiadásokat.

Németországban az ukrajnai háború miatt a hatóságok elkezdték megerősíteni az óvóhelyeket és vésztartalékokat képeznek – jelentette a Welt am Sonntag a szövetségi belügyminisztert idézve.
Azután, hogy a német fegyveres erők évtizedeken át folyamatosan zsugorodtak, Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt a berlini kormány jelentős irányváltást határozott el, és ezzel összefüggésben

A védelmi politika megváltoztatása keretében modernizálják az óvóhelyhálózatot, és a polgári védelemre is többet költenek – közölte a lappal Nancy Faeser belügyminiszter.
„Most 599 (használható) óvóhely van az országban, és azt vizsgáljuk, hogy hányat lehet még használhatóvá tenni. Mindenesetre megállítottuk azt a korábbi tendenciát, hogy ezeket apránként felszámolták” – mondta a miniszter.
A meglévő bunkerek megtartása mellet tanulmányozzák, hogy a föld alatti parkolókat, metróállomásokat és bizonyos épület-pinceszinteket hogy lehet alkalmassá tenni óvóhelynek.
mert országos lefedettségük még nagyon messze van; egészségügyi felszerelésekből, gyógyszerekből és védőruházatból pedig vésztartalékot képeznek – tette hozzá Faeser.
MTI/Kép:EPA/Filip Singer