Az ukrán és nemzetközi ügyészek folyamatosan gyűjtik a bizonyítékokat az Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűntettekről, amelyeket később nemzetközi törvényszékeken szeretnének felhasználni. Számos híradás érkezett az orosz hadsereg tagjai által elkövetett törvénytelen kivégzésekről, önkényes gyilkosságokról, kínzásokról, nemi erőszakról és emberrablásokról Ukrajna orosz katonai megszállásának február 24–i megkezdése óta.
Hősiesen szállnak szembe az orosz bűnözőkkel
Morawiecki azt is bejelentette, hogy az Ukrajnának eddig felajánlott lengyel katonai segély értéke elérte a 7 milliárd zlotyt (558 milliárd forint). „Az ukránok hősiesen és sikeresen szálltak szembe az orosz bűnözőkkel, de nem tudnának harcolni ellenük a hatalmas mennyiségű fegyverzet, lőszer, megfelelő föld–levegő rakéták és páncéltörők nélkül, beleértve a nehézfegyverzetet is” – fejtette ki Morawiecki. „Mindezzel igyekszünk segíteni szomszédainkat” – tette hozzá. A lengyel kormányfő szerint azért küldtek ennyi fegyvert, hogy az ukránok „meg tudják magukat védeni értünk is, mivel most ott van a
totalitárius orosz rezsimmel folytatott harc frontvonala”.
.Mateusz Morawiecki dicsérte az ukránokat, amiért sikerrel tartóztatták fel az orosz hadsereget, és hangsúlyozta, hogy a Moszkva által 3-4 naposra tervezett háború már két hónapja tart. „Értünk is harcolnak, Európáért, a szabadságért, az európai békéért, és ennek folyamatosan tudatában kell lenni mindenkinek” – tette hozzá a lengyel miniszterelnök.