Moszkva: Azeri csapatok támadtak egy települést a békefenntartók övezetében

2022. március 27. 08:35

Oroszország az ukrajnai háború miatt vélhetően kivonta békefenntartói egy részét a dél-kaukázusi régióból, amit az azeriek a jelek szerint igyekeznek is kihasználni.

2022. március 27. 08:35
null

Oroszország szombaton azzal vádolta meg Azerbajdzsánt, hogy csapataival behatolt és csapásokat mért Hegyi-Karabah orosz békefenntartók által ellenőrzött övezetében. Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az azeri csapatok az utóbbi napokban török Bayraktar TB-2 drónokkal négy alkalommal támadták a hegyi-karabahi erők állásait Furuh településének térségében. Az azeri erőket felszólították, hogy vonják ki alakulataikat az övezetből. A védelmi minisztérium közlése szerint a békefenntartók jelenleg a helyzet rendezésén fáradoznak.

A nemzetközi elismeréssel nem rendelkező Hegyi-Karabah sajtójelentések szerint átmenetileg hadiállapot bevezetéséről döntött. A legfrissebb összecsapásokban pénteken három örmény vesztette életét. Azerbajdzsán szombat este visszautasította a vádat, hogy megsértette volna a 2020 novemberében kötött háromoldalú tűzszüneti egyezményt, amelynek keretében orosz békefenntartókat telepítettek a térségbe. A bakui vezetés egyben azt vetette az örmény erők szemére, hogy még mindig nem vonultak ki olyan területekről, amelyek Azerbajdzsánnak ítéltek oda.

A Hegyi-Karabahhal kapcsolatos több évtizedes konfliktus 2020 őszén éleződött ki újra. Azerbajdzsán nagyszabású hadműveletet indított a területébe ékelődött, örmények ellenőrizte enklávé és az örmények által elfoglalt környező területek visszafoglalására, és hadműveletei döntően sikerrel jártak. Jóllehet, a felek 2020 novemberében fegyverszünetben állapodtak meg, a határ menti térségben rendszeresek a konfliktusok. A helyi sajtó nemrég arról cikkezett, hogy Oroszország vélhetően kivonta békefenntartói egy részét az ukrajnai háború miatt, és ezzel destabilizálta a dél-kaukázusi régiót. Moszkva egyelőre nem erősítette ezt meg.

(MTI)

(Fotó: Katonai díszszemlével ünneplik meg a hegyi-karabahi háborúban Örményország fölött aratott azerbajdzsáni győzelmet Bakuban 2020. december 10-én. MTI/EPA/Poman Ismayilov)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
foldizs
2022. március 27. 18:29
Hát, ez legyen az oroszok problémája. Majd amíg egyszerre lerohanják Svédországot és Finnországot, akkor talán a csecsenek és a grúzok is észbe kapnak.
tgely
2022. március 27. 14:47
A III. world war lokális háborúk kiterjedése lehet és nem egy nagy atomháború. Majd jelzem megint, ha jön egy másik csetepaté...
bajai
2022. március 27. 12:41
Itt van az alkalom a Kalinyingrádi terület visszafoglalására is.
még fokozza
2022. március 27. 12:32
Küldjünk katonákat és fegyvert Örményországba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!