Trump Netanjahuról: F*** him! – írja a Jerusalem Post

2021. december 10. 16:50

A lap szerint a volt amerikai elnök bepöccent az egykori izraeli kormányfőre, mert szerinte az elsők között gratulált Joe Bidennek a megválasztása után.

2021. december 10. 16:50
null

„Nem beszéltem vele azóta (hogy gratulált Joe Bidennek). F*** him!” – ezt mondta Donald Trump volt amerikai elnök Benjamin Netanjahu egykori izraeli miniszterelnökről Barak Ravid politikai újságírónak, aki Trump's Peace címen könyvet írt az Ábrahám megállapodásokról. Ebben szó van a két állam vezetőjének viszonyáról, eszerint a kettejük közötti kapcsolat nem volt olyan szoros, mint amilyennek látszott.

Az interjúból kiderül, Trump nagyon zokon vette, hogy Netanjahu gyorsan gratulált Joe Biden egy évvel ezelőtti győzelméhez. Az ugyan tény, hogy a közel-keleti vezetők közül ő volt az első, de az újságírók  megjegyezték, Netanjahu valójában csaknem egy hónappal Biden megválasztása után telefonált, miután már hívták a megválasztott elnököt Franciaország, Németország, Kanada, az Egyesült Királyság és Írország vezetői is.

Tump úgy érzi, Netanjahu elárulta őt, annak ellenére, hogy mindent megtett érte négyéves hivatali ideje alatt. „Bibi maradhatott volna csendben. Szörnyű hibát követett el. Kedveltem Bibit, még mindig kedvelem Bibit. De szeretem a lojalitást is” – fogalmazott a volt amerikai elnök.

(Fotó: Donald Trump amerikai elnök /b/ és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kezet fog a megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón Jeruzsálemben 2017. május 22-én. MTI/EPA/AP pool/Ariel Schalit)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kizökkentidő
2021. december 11. 05:01
Elmúlt a szerelem.
Kanóc
2021. december 10. 21:16
Trumpban is van egy adag Galla.
lvjtn
2021. december 10. 20:40
ha trump csak szemernyit is képes lett volna visszavenni ebből a nárcisztikus jelleméből, a szundi dzsó most nem lenne elnök nem lehet mindig mindenkinek nekimenni, és a diplomácia árnyalt, finom üzeneteit is érzékelni illik, de trump minden hozzá pozitívan viszonyuló országba, pártba, politikusba bele tudott (tud) rúgni
Rugo
2021. december 10. 19:01
Netanjahu egy gátlástalan, pofátlan zsidó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!