Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az eset kapcsán arra is fény derült, hogy idén a 100 vizsgált imahely közül 25-öt zárattak be a francia hatóságok.

A francia belügyminisztérium elrendelte egy, a Párizstól északra található mecset bezárását, miután a hatóságok szerint a vallási prédikációk középpontjában a gyűlöletszítás és a dzsihád támogatása állt – adta hírül az Evangelical Focus.
Gérald Darmanin belügyminiszter két hete arról számolt be, hogy
dicsőítette a dzsihádot és a radikális dzsihadista harcosokat „hősként” aposztrofálta.
A francia kormánytag hozzátette, hogy az imám a vallási szabályok szigorú betartása mellett az iszlám törvényekkel szembeni felsőbbrendűséget is hangoztatta, ezzel megsértve az iszlám szeparatizmus elleni törvényt.
A mecsetet fenntartó egyesület szerint
Hozzátették, hogy az imámot rögtön azután felfüggesztették, hogy a hatóságok értesítették a fenntartót, mégis bezárásra került sort, ami ellen fellebbeztek.
A francia kormány adatai alapján eddig 99 mecsetet és kisebb imahelyet vizsgáltak országszerte, hogy felvegyék a küzdelmet a szélsőséges vallási üzenetekkel szemben, melyek nem egyeztethetők össze a Francia Köztársaság értékrendjével.
Az idén elfogadott iszlám szeparatizmus elleni törvény nyomást helyezett a különböző muszlim vallási és kulturális csoportokra annak érdekében, hogy a törvénysértést és radikalizmust támogató csoportokat kiszűrjék. A törvény hatályba lépése óta Franciaországban nemcsak mecseteket zárattak be, hanem több muszlim egyesület is feloszlott.
Borítókép: DMITRY KOSTYUKOV / AFP