Az amerikaiak nem hagytak más választást a szövetségeseknek
Az új német kormány megalakulása után a politikából visszavonuló kancellár arra a kérdésre, hogy a 2001-ben elindított afganisztáni nemzetközi műveletekben kezdettől nagy erőkkel részt vevő Németországnak mit kellett volna másként tennie, elmondta, hogy
későbbre tervezték a kivonulást, és csak a körülmények kényszere miatt hozták előre.
Kifejtette: a Bundeswehr és az összes többi német szereplő – segélyszervezetek, oktatással, gazdasági fejlesztéssel vagy éppen a nők jogainak erősítésével foglalkozó szervezetek sora – azzal számolt, hogy jóval tovább tart a munka, mert még nem sikerült kellőképpen stabilizálni az országot. Viszont az is világos volt, hogy Németország egyedül, partnerek nélkül nem maradhat, ezért amikor az Egyesült Államok elhatározta a kivonulást, nem volt más választás, mint a távozás.
(MTI)