Dan Barna a szoros eredmény dacára nem vitatta Ciolos győzelmét,
üdvözölte a két párt összeolvadásának kiteljesedését, hozzátéve, hogy részese akar lenni a közös építkezés folytatásának. Úgy vélekedett: a 2024-es választásokon az USR-PLUS válhat a legfontosabb erővé a román jobboldalon, és ez a párt adhatja Románia következő elnökét. Ciolos néhány órával a belső választás lezárása előtt pénteken úgy nyilatkozott: kész vállalni az elnökjelöltséget, de erről a 2023-as belső tisztújításon, a választási évet megelőzően kell döntenie a pártnak, és a legesélyesebb jelöltet kell indítania. Hozzátette: nincs olyan ambíciója, hogy – a koalíciós együttműködés helyreállítása esetén – a bukaresti kormányban vállaljon szerepet, inkább a párt megerősítésére összpontosítana.
A Barroso-bizottság biztosa volt korábban
Az 52 éves zilahi születésű, kertészmérnök végzetségű Ciolos 2010-2014 között mezőgazdasági és vidékfejlesztési uniós biztos volt a Manuel Barroso vezette Európai Bizottságban, 2015 novemberétől a 2016-os parlamenti választásokig pedig egy szakértői kormány élén román miniszterelnök.
Az internetnemzedék két romániai rendszerkritikus, korrupcióellenes jelszavakat hangoztató, a közélet megtisztulását hirdető pártja – a magát jobbközép alakulatként meghatározó, Dan Barna vezette USR és a centrista, Dacian Ciolos által alapított PLUS – tavaly augusztusban, a parlamenti választási kampány előtt döntött a teljes fúzióról, de már a 2019-es EP-választásokon és a romániai elnökválasztásokon is választási szövetségben, közös jelölteket támogatva vett részt.