Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Oroszország nem siet az Afganisztánban hatalomra került tálib radikális iszlám mozgalom elismerésével – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a kalinyingrádi Immanuel Kant Balti Szövetségi Egyetemen megtartott előadásában.

„Nem sietünk az elismeréssel, csakúgy, mint az összes többi ország sem. Épp tegnap beszéltem erről Vang Ji kínai külügyminiszterrel. Az álláspontunk azonos” – hangoztatta. Oroszországban a tálibok mozgalma hivatalosan terrorszervezetnek minősül.
Lavrov közölte: arra számít, hogy a táliboknak a többi afgán politikai erő vezetővel folytatott párbeszéde elvezet majd egy befogadó átmeneti kormány kialakításához, és ezzel a helyzet normalizálásához.

hogy a tálibok egészében véve fenntartják a közrendet, és hogy a mozgalom kész a tárgyalásra, mások álláspontjának tiszteletben tartására, valamint az előző kormányzat tisztségviselőinek bevonására.
„Támogatjuk Hamid Karzai volt afgán elnök felhívását ennek a párbeszédnek a megkezdésére, amelybe az üzbégeket, a hazarákat, a tádzsikokat és minden más etnikai csoportot, minden felekezeti csoportot be kell vonni. Nincs más lehetőség” – hangoztatta Lavrov.
hanem „az összes afgán hagyományainak, történelmének és szokásainak tiszteletben tartása” alapján. Úgy vélekedett, az amerikaiak fő hibája abban állt, hogy a demokráciát a helyi kultúrát és sajátosságokat figyelmen kívül hagyva próbálta meg ráerőltetni Afganisztánra. A tárcavezető szerint a Nyugat a saját értékrendjét igyekszik másokra rákényszeríteni, miközben fő fogyatékosága, hogy a torz önképpel rendelkezik.
A Nyugat sorsok döntőbírájának tekinti magát, tévedhetetlennek, és mindenkitől azt követeli, hogy azt tegye, amit ő parancsol.
Ez rendszerszintű probléma nyugati barátainknál. Annak köszönhető, hogy nehezen tudnak túllépni azon a helyzeten, amikor a Nyugat öt évszázados az élet minden területén – a gazdaságban, a kultúrában, a földrajzi felfedezésekben és a katonai ügyekben – kialakult dominanciájuk után olyan helyzetben találták magukat, amikor ez a korszak lemenőben van és már formálódik, amit multipoláris világnak nevezünk” – mondta Lavrov.
A miniszter szerint az Oroszország és Nyugat közötti együttműködés szükségessége ismét megmutatkozott
Azután, hogy az Egyesült Államok és a NATO elhagyta Afganisztánt az orosz fél kész a kooperációra, de nem engedi meg, hogy beavatkozzanak a belügyeibe. Közölte: Moszkva tudatában van annak, hogy Nyugaton kétségbe fogják vonni a szeptemberben esedékes orosz parlamenti választás legitimitását.
Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök és kommunista pártőtitkár, az 1989-ben végrehajtott afganisztáni szovjet csapatkivonás elrendelője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy
Gorbacsobv szerint a bukást hamarabb fel kellett volna ismerni, most pedig le kell vonni a tanulságokat, hogy hasonló hibák a jövőben ne fordulhassanak elő. „Mint sok hasonló projektének, ennek középpontjában is a fenyegetés eltúlzása, valamint a nem nagyon világosan meghatározott geopolitikai elképzelések álltak. Mindehhez hozzáadódtak a számos törzsből álló társadalom demokratizálására irányuló irreális kísérletek” – fogalmazott a 90 éves veterán politikus.
(MTI)
Fotó: Handout / RUSSIAN FOREIGN MINISTRY / AFP