Megkövette zsidó honfitársainkat, országgyűlési határozattal ítélte el a németek elüldözését magyarországi szülőföldjükről, és nemzeti emléknappá nyilvánította a felvidéki magyarság kitelepítésének kezdőnapját” – jelentette ki Kövér László. Magyarország a Visegrádi Négyek regionális együttműködési keretein belül – és ezen kívül is – olyan bizalomerősítő politikára törekszik térségbeli partnereivel, amely lehetővé teszi a legnehezebb nyitott kérdések kölcsönösen elfogadható lezárását is az államközi kapcsolatokban – mondta a politikus.
Hozzátette, ennek is köszönhetően Magyarország és Szerbia közel jutott ahhoz, hogy ne csak a politikai nyilatkozatokban, hanem a lelkekben is le tudja zárni az egymás közötti konfliktusokkal terhelt, XX. századi múltat.
Mindezek alapján okkal bizakodhatunk, hogy ez a politika további követőkre és támogatókra talál;
s van erkölcsi alapunk arra is, hogy szelíd, de állhatatos türelemmel várjuk a bocsánatkérés és elégtételadás gesztusát a magyarok ellen a múltban elkövetett bűnökért, az utánunk következő nemzedékek békéje érdekében” – e szavakkal zárta beszédét Kövér László.
A Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékműve több kőből készült, útra összekészített koffert ábrázol, alkotója Lipcsey György szobrászművész. Az alkotás elkészítésére 2017-ben indított gyűjtést a Via Nova Somorja Ifjúsági Csoport (a Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete), a Csemadok Somorja, a Somorja Hangja, a Magyar Polgári Kör és a Vest Music & Culture. Horváth László helytörténész visszaemlékezése szerint Somorjáról a korabeli iratok szerint 813 lakost hurcoltak el csehországi kényszermunkára. A Csehországba telepítettek többsége hazatért, tíz százalékuk viszont ott maradt, az ő leszármazottaik máig az országban élnek.