Csaknem százötvenezerrel csökkent Románia lakossága tavaly

2021. augusztus 30. 12:44

Egy év alatt hozzávetőlegesen egy Marosvásárhely méretű településsel fogyott a népesség.

2021. augusztus 30. 12:44
null

Tavaly 142 600 fővel csökkent Románia lakossága – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet. A közlés szerint 2021. január 1-jén 19 millió 186 ezer volt Románia lakossága, amelynek 53,6 százaléka városban élt, és a teljes lakosság 51 százaléka nő. A lakosságszám megállapításánál azokat veszik figyelembe, akik állandóan az országban tartózkodnak, vagy a külföldön dolgozók esetében rendszeresen visszajárnak.

A csökkenés fő oka a születések számának visszaesése, aminek következtében az elhunytak száma 120 273-mal meghaladta az élve születettekét. A lakosság elöregedése folytatódott, így 123,9 idős személy jut 100, 15 év alatti fiatalra. A 14 év alattiak aránya az összlakosságban 15,7 százalékról 15,6-ra csökkent, miközben a 65 év felettieké 18,9 százalékról 19,3-ra emelkedett. Így az úgynevezett függőségi ráta – amely azt mutatja, hogy hány gyerek és idős jut száz aktív (15-65 év közötti) felnőttre – 53-ról 53,6 százalékra nőtt.

Romániában a 65 év felettiek 3 millió 707 ezer főt tettek ki, a 14 év alattiak 2 millió 992 ezret, így a két korcsoport közötti számbeli különbség 715 ezerre nőtt január 1-jén az egy évvel korábban jegyzett 630 ezerhez képest. Az elöregedés mellett a népességfogyás másik számottevő oka az elvándorlás, hiszen 28 825 fővel többen hagyták el Romániát egy évnél hosszabb időszakra, mint ahányan letelepedtek. 

Románia természetes népszaporulata 25 éve, 1992-ben került negatív tartományba, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás, a szakemberek pedig a mutatók további romlására számítanak. Az állandó lakosság 2014-ben húszmillió alá csökkent, pedig a rendszerváltozáskor még több mint 22 millió volt. A demográfiai adatokat kedvezőtlenül befolyásolja, hogy több mint 4 millió román állampolgár él külföldön, akiknek zöme az aktív lakossághoz tartozik, vagyis közöttük sokan vannak olyanok, akik a gyermekvállalás szempontjából fontos 25-45 év közötti korosztályhoz tartoznak.

(MTI)

Nyitóképen: Bukarest. Illsuztráció. Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetx
2021. augusztus 30. 20:00
Ergo 14-15 millió élhet már csak helyben. Valamikor tavaly néztem kb annyi a foglalkoztatott náluk mint nálunk.
iIonah
2021. augusztus 30. 15:11
Majd a cigányok feltornásszák a mutatókat (ahogy nálunk is).
Vakfolt
2021. augusztus 30. 14:53
"Románia természetes népszaporulata 25 éve, 1992-ben került negatív tartományba, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás, a szakemberek pedig a mutatók további romlására számítanak." Nem baj.
DoomGuy
2021. augusztus 30. 14:46
Kevés ennél jobb hír volt az elmúlt évben! Csak így tovább!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!