Brutálisan oszlatták fel Berlinben a Covid-megszorítások elleni tüntetéseket

2021. augusztus 02. 22:21

A berlini hatóságok betiltottak három, hétfőre tervezett megmozdulást, amelyek során a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ellen tüntettek volna – közölte a német főváros rendőrsége. Emellett elmondták: kórházban életét vesztette egy 49 éves férfi, aki igazoltatás közben esett össze a vasárnap.

2021. augusztus 02. 22:21
null

Két tiltakozásra a hatalmas Tiergarten park főútján került volna sor, ahová a szervezők tízezer résztvevőt vártak. Egy másik megmozdulás helyszíne a főváros szívében található Potsdamer Platz lett volna ezer résztvevővel. Vasárnap csaknem hatszáz embert vettek őrizetbe Berlinben a korlátozások elleni demonstrációkon, amelyeket a gyülekezési tilalom ellenére megtartottak. Közülük sokan a Querdenker (másként gondolkodó) mozgalom tagjai.

A rendőrség jelentős erőkkel vonult ki a főváros utcáira, és vízágyút is bevetett a tüntetők megfékezése érdekében, miközben helikopterekkel figyelték a tömeget.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta: egyelőre nem tudják, hogy pontosan hányan sérültek meg a vasárnapi tiltakozásokon. Eközben kórházban életét vesztette egy 49 éves férfi tüntető, aki igazoltatás közben esett össze vasárnap. A férfi arra panaszkodott, hogy szúró fájdalmat érez a karjában és a mellkasában. A rendőrök elsősegélyben részesítették és mentőt hívtak hozzá, de később meghalt. Az ügyben nyomozást indítottak.

A rendőrség azzal igazolta a tüntetések betiltását, hogy a Querdenker tiltakozásain szándékosan semmibe veszik a távolságtartásra vonatkozó, továbbra is érvényben lévő rendelkezéseket.

Németországban májusban számos járványügyi korlátozást enyhítettek, így például újra megnyithattak az éttermek és bárok. Ugyanakkor például a beltéri éttermekben vagy a szállodákban csak azok tartózkodhatnak, akik teljesen be vannak oltva, vagy már átestek a SARS-CoV-2 koronavírus okozta Covid-19 betegségen, vagy friss, negatív eredményű koronavírus-teszttel rendelkeznek.

(MTI)

Fotó: Fabian Sommer / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfogulatlan
2021. augusztus 03. 17:03
amugy ez 2006 hoz képest egy gyenge simizés
elfogulatlan
2021. augusztus 03. 16:15
Ebből is látszik hogy a nyugati ember tök hülye. Én vittem volna magammal egy lmbt zászlót, és akkor nem ért volna baj.
silenceCZ
2021. augusztus 03. 11:05
Bertold Brecht egy kommunista seggfej volt, de ezzel beletalált a német feelingbe: Vonzva és választva vér, szenny Vonult a német vidéken Bőgve, gáz- és gőz-teli: Szabadság, Democracy.
simonvitéz
2021. augusztus 03. 09:43
Működésben a német demokrácia...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!