Matteo Salvini is megszólalt a gyermekvédelmi törvény kapcsán

2021. július 08. 15:11

Az az Ursula von der Leyen intéz ultimátumot az Orbán-kormányhoz, aki magyar és lengyel szavazatokkal lett az Európai Bizottság elnöke – jelentette ki Matteo Salvini.

2021. július 08. 15:11
null

Matteo Salvini rögtönzött  sajtónyilatkozatában kijelentette: jelenleg elsősorban az olaszokkal és Olaszországgal akar foglalkozni, de mint mondta,

muszáj emlékeztetnem arra, hogy Ursula von der Leyen választás útján került a bizottság élére, és éppen Magyarország és Lengyelország szavazatainak köszönhetően”.

A Liga vezetője ezekkel a szavakkal kommentálta az Európai Bizottság elnökének állásfoglalását a magyar kormány gyermekvédelmi törvényével kapcsolatban. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

Matteo Salvini szerint Ursula von der Leyen megválasztásakor nem csak az olasz baloldali Demokrata Párt (PD), hanem az Orbán Viktor vezette Fidesz szavazatait is megkapta, ezért jelenleg „az Ursula-koalíció belső vitája” zajlik.

49 százalékon Salviniék

A közvélemény-kutatások csütörtökön összegzett és az AGI hírügynökség által közölt eredményei szerint a Matteo Salvini vezette jobbközép szövetség támogatottsága elérte a 49 százalékot. A Liga 20,6 százalékon áll, mögötte a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) 19,8 százalékkal, valamint a Silvio Berlusconi elnökölte Hajrá, Olaszország! 7,9 százalékkal. A baloldali Demokrata Párt (PD) 19,4 százalékot mondhat magáénak, a viták által megosztott és új vezetőre váró Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatottsága pedig 15,7 százalékra süllyedt. Az utóbbi két kormányváltást előidéző, Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) elfogadottsága 2 százalékos. 

Matteo Salvini elmondta, hogy a nyáron tovább dolgoznak a Liga, az Olasz Testvérek és a Hajrá Olaszország közös szövetségének erősítésén a 2023-as parlamenti választásokat tartva szem előtt. Hozzátette: tudja, hogy a jobboldali pártok esetleges egyesülését számos fenntartás kíséri, de „ezt az irányt kell követniük”.

(MTI)

Nyitókép: Lorenzo Di Cola / NurPhoto / AFP

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fekete85
2021. július 08. 19:41
Na pont a fasiszta tahó véleményére vagyunk kíváncsiak, aki menekülteket fojtott a tengerbe.
Válasz erre
0
6
u.cserkész
2021. július 08. 18:09
In avanti Matteo!
Válasz erre
1
0
Tibesz26
2021. július 08. 17:41
köszönjük sinyore salvini hogy megvéded szerettt minisztelnökünket hazánkat és tövényünket az iylen lmbtq terroristáktól és parazitáitól mi meg üzennyük brüsszelnek hogy HAGYÁK BÉKÉN A GYEREKEINKET
Válasz erre
0
2
gyaloggos
2021. július 08. 16:57
ÍGY VAN! " a jobboldali pártok esetleges egyesülését számos fenntartás kíséri, de „ezt az irányt kell követniük”.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!