Ed West, a brit Unherd online portál vezető szerkesztője „Véget ért a Nyugat kulturális forradalma” címmel tett közzé véleménycikket a napokban. Írásának központi állítása, hogy a hatvanas években kezdődött kulturális forradalom befejeződött, és azt érte el, hogy visszatértünk ugyanoda, ahonnan elkezdődött: a cenzúra, az előírt beszédmód és a tabuk világába – számolt be a reaktor.hu portál.
West szerint a 60-as évek forradalmárjai a konzervatív establishment, értékek és erkölcsök ellen lázadva kezdtek neki a régi világ lebontásának. A forradalom évtizedei alatt az eredetileg alapvetően konzervatív amerikai elitegyetemek a progresszió zászlóshajóivá váltak, és a felsőoktatásban a tanárok között a republikánusok és demokraták aránya a korábbi 1:3-ról 1:15-re változott.
A forradalom előtt egyértelműen jobboldali volt a hadsereg, illetve alapvetően konzervatívok voltak a nagyvállalatok.
Míg régebben a konzervatívok, akik az abszolút erkölcsi igazságokat védelmezték, a baloldal morális relativizmusára panaszkodtak, mára a baloldalnak nincs szüksége relativizálásra. A relativizálás ugyanis a gyengék fegyvere West szerint. A baloldal gyakorlatilag győzött, ezért nincs többé szüksége erre. A saját abszolút igazságai váltották fel a korábbiak helyét, vitának pedig nincs helye, az ellenkezőknek nincs más választásuk, minthogy „megjavuljanak.”
A konzervatív oldal ezzel szemben már egy ideje relativizál, defenzív módon próbálva alkalmazkodni a külső nyomáshoz, főként a rasszizmus kérdésében és a társadalmi nemek ügyében, ami a gyengeségét mutatja.
A forradalom tehát, amely kezdetben a sokféleséget követelte az uniformizáltsággal szemben, valamint az értékek sokszínűségét az oktrojált renddel ellentétben, azt érte el, hogy lassan már csak egy elfogadott igazság, egy mindenkire érvényes erkölcs létezik. Ahogyan West fogalmaz, a forradalmárok minden Bastille bevétele után elkezdik megépíteni a saját Bastille-jukat.
A hatvanas-hetvenes években, emlékeztet West, a kulturális forradalom feszegetni kezdte az ún. közerkölcs határait, például a szexualitást szabadon ábrázoló művekkel. Az ilyen alkotásokat ideig-óráig megpróbáltak betiltani, de ezek a kísérletek hamar kudarcba fulladtak, és a cenzúra, mint olyan, gyakorlatilag eltűnt a nyugati világban. Többek között azért is, mert az engedékenyebb társadalom követelése valójában nyitott kapukat döngetett, és a korabeli establishment meglehetősen elnézően, sőt gyakorta szimpátiával fogadta a jelenséget.