A nyugati értékek Kínában és Oroszországban élnek tovább

John Gray filozófus a New Statesman portálon megjelent cikkében arról ír, hogy a Nyugat hanyatlása egészen pontosan 1989-ben kezdődött. A kommunizmus feletti győzelmet követően

majd megpróbálta saját képmására alakítani a bolygót. A demokráciaexport ugyanakkor hamar csődöt mondott, hatására a nyugati államok súlya soha nem látott mélységbe zuhant. A Nyugat ugyanis hiába próbálta erősíteni geopolitikai szerepet, a közel-keleti céltalan intervenciók egyértelműen jelzik, hogy téves stratégiát követett Európa és Amerika. 

Az Egyesült Államok hiába indította meg az iraki beavatkozást 2003-ban, mára az országban Iráné a vezető szerep. Az afganisztáni jelenlét is hasonló sora jutott, az országban az amerikai katonák kivonulásával a politika színterét a tálibok veszik át. De említhetjük a szír polgárháborút vagy a líbiai eseményeket is. Mindkét országban sikertelen volt a nyugati beavatkozás: Szíriában ma is Bassár el-Aszad kormányoz, méghozzá megkerülhetetlen orosz befolyással, míg Líbiában az embercsempészek kiskirályként uralkodnak. 

Joe Biden találkozása Vladimir Putyinnal az orosz elnök érdekeinek kiszolgálásával zárult, az Északi-Áramlat-2 megépítésével az USA elfogadta az orosz befolyás növekedését Európában, és Amerika az orosz érdekszférában magára hagyta Ukrajnát, Lengyelországot és a Baltikumot is. Az új gázvezeték megépítésére az Egyesült Államok azért bólintott rá, mert a Kínával való rivalizálása miatt szüksége van Németország támogatására. Németország azonban valószínűleg nem fogja feláldozni a kínai gazdasági kapcsolatait a transzatlanti szövetség oltárán, hiszen Kína a németek legnagyobb export piaca. 

Mindez – a szerző szavaival élve – a hiperliberalizmusnak köszönhető, amely gyökeret vert a felsőoktatásban és saját értékei ellen fordította az egész nyugati civilizációt. A hiperliberalizmus egyik alapvető tulajdonsága, hogy nem lehet vita tárgya: egy olyan álláspontról van szó, amit vagy elfogad az ember, vagy elfogadtatják vele. E mentalitást sokan a jobboldalon a kommunizmushoz hasonlítják, ugyanakkor egy alapvető különbség mégis van a kettő között.

Mindez nem jelenti azt, hogy a nyugati eszme végleg kudarcot vallott volna. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a nyugati értékeket ma már nem Európában vagy az Egyesült Államokban, hanem Kínában és Oroszországban kell keresni. A Nyugat két legnagyobb riválisát ugyanis alapvetően a nyugati politikai gondolkodásra visszavezethető értékek uralják.

ami többek között annak az eredménye, hogy Kína meritokratikus értelmisége nagy hangsúlyt fektet a nyugati filozófia és politikai gondolkodás megismerésére, oktatására. Emiatt nem meglepő, hogy a kínai politikai elit Carl Schmitt munkásságából merített a modern kínai nacionalizmus meghatározásakor. Vlagyimir Putyin pedig visszanyúlt a leninista módszerekhez annak érdekében, hogy újból globális hatalommá emelje országát. Lenin a bolsevik forradalmat az európai felvilágosodásban gyökeredző jakobinizmus hagyományaira akarta építeni. Mivel Oroszország a szovjet rendszer intézményeit továbbvitte a XXI. századba, velük jött az európai politikai gondolkodásra hivatkozó leninizmus „puhább” verziója is. 

John Gray végül hozzáteszi, mindez azt jelenti, hogy míg

az illiberális nyugati eszmék a jövőbe mutatnak. A Nyugatot a saját zsarnokai tartják rettegésben, miközben a politikai elit egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal a paradox helyzettel, hogy az a világ, amit elképzeltek maguknak, mára elérhetetlenné vált.  

Szemlézte: Gergi-Horgos Mátyás