Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Joe Biden amerikai elnök ismertette az amerikai vakcinaelosztó kezdeményezés első szakaszának részleteit: 19 millió adag, koronavírus elleni vakcinát kap a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés, hatmillió adagot pedig az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei – jelentett be a Fehér Ház csütörtökön.

Az Egyesült Államok összesen 80 millió adag vakcinát ajándékozna el június végéig, ami a fel nem használt oltóanyagok 75 százaléka. A fennmaradó 25 százalékot Washington vésztartalékként tárolná, és szükség esetén közvetlenül megosztaná szövetségeseivel és partnereivel.
„Amíg ez a járvány tombol a világban, az amerikaiak továbbra is sérülékenyek” – hangsúlyozta közleményében Biden. „Az Egyesült Államok eltökélt, hogy ugyanazt a lendületet vigye bele a nemzetközi oltási erőfeszítésekbe, amellyel a hazai kampányt végezte” – tette hozzá.

Washingtonnak köszönhetően új lendületet kap a kezdeményezés, amelynek keretében eddig csupán 76 millió adag oltóanyagot osztottak meg a rászoruló országokkal. Hatmillió adag vakcinát kapnak az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei, köztük Mexikó, Kanada, Dél-Korea, a palesztin területek, Ukrajna, Koszovó, Haiti, Georgia, Egyiptom, Jordánia, Irak és Jemen, valamint az ENSZ frontvonalban dolgozó alkalmazottjai.
Az Egyesült Államokban jelentősen csökkent a koronavírus elleni vakcinák iránti kereslet, miután a felnőtt lakosság több mint 63 százaléka megkapta már az első adagot valamelyik oltásból. Az amerikai túlkínálat rávilágított a vakcinaelosztást jellemző globális egyenlőtlenségre.
A most megosztandó 80 millió adag oltóanyag tartalmazza az Egyesült Államokban gyártott 60 millió AstraZeneca-vakcinát - amelynek külföldi adományozását már korábban bejelentették –, valamint összesen 20 millió adagot a többi oltásból, vagyis a Pfizer/BioNTech, a Moderna és a Johnson&Johnson oltásaiból. Az AstraZeneca forgalmazását az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletének (FDA) még jóvá kell hagynia. Ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok belföldi felhasználásra engedélyezett vakcinát szállít külföldre. Ezzel a felajánlással az Egyesült Államok lesz az az ország, amely a legtöbb vakcinát osztotta meg világszerte, megelőzve Kínát és Oroszországot is.
A Fehér Ház csütörtökön azt is bejelentette, hogy feloldja az AstraZeneca, valamint a Sanofi és a Novavax vakcinájának megosztására vonatkozó korlátozásokat, amelyek egyikét sem engedélyezték egyelőre az Egyesült Államokban. Ezzel lehetővé válik, hogy a vállalatok eldöntsék, hol használják fel az oltóanyagokat.
(MTI)
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci