Leszakadt egy metrófelüljáró Mexikóvárosban, több ember meghalt

2021. május 04. 15:08

A halottak száma 23, körülbelül hetvenen megsérültek.

2021. május 04. 15:08
null

A leomlott híd maga alá temetett több autót, a mentési munkálatokban a tűzoltóság is részt vesz. A helyszínre érkezett a város polgármestere, Claudia Sheinbaum is, aki azt mondta, több mint 30 embert szállítottak kórházba, a halottak közt pedig gyerekek is vannak. A katasztrófavédelem részéről azt közölték, hogy az áldozatok száma várhatóan nőni fog.

A televízióban bemutatott, illetve a közösségi médiára feltöltött képsorokon azt látszik, hogy több metrókocsi az öt méter magas felüljáróról lóg, onnan a tűzoltók létrák segítségével igyekeztek kiszabadítani az embereket, később pedig egy darut is beállítottak.  Sheinbaum hozzátette: egyelőre nem tudni, a bent rekedtek közül mindenki életben van-e. A szerencsétlenség a 12-es metróvonalon történt, amelynek építése során korábban több, szabálytalanságokról beszámoló panasz érkezett a hatóságokhoz.

Marcelo Ebrard külügyminiszter – aki a vonal építése idején a főváros polgármestere volt – a Twitteren szörnyű tragédiának nevezte a balesetet, valamint leszögezte: ki kell vizsgálni a szerencsétlenség okát, és meg kell találni a felelősöket.

Egyelőre nem tudni, hogy a 2017-es, 7,1-es erősségű mexikói földrengésnek van-e köze a tragédiához. A dpa hírügynökség emlékeztet arra, hogy a földrengést követően a helyiek aggódtak a híd szerkezetében bekövetkezett esetleges károk miatt.

(MTI)

Nyitókép: Pedro Pardo / AFP

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NeMá
2021. május 05. 04:47
Pedig ott is egész nap Facebookozik a polgi :(
fonak
2021. május 04. 18:56
https://www.timesofisrael.com/mexico-citys-jewish-mayor-wants-to-be-identified-by-policies-not-ethnicity/ "Sheinbaum édesapja, Carlos Sheinbaum mexikói születésű vegyészmérnök volt, aki élete nagy részét Guadalajarában töltötte, ahol egykor néhány száz családból álló zsidó közösség élt. Családja, amely eredetileg Litvániából származott, az 1920-as években érkezett Mexikóba, mint a legtöbb mexikói askenázi zsidó. Carlos apja ékszerkereskedő volt, aki a színfalak mögött részt vett a félig illegális mexikói kommunista pártban, és el kellett határolódnia tőle, különben üldöztetésnek kellett kitennie magát. Sheinbaum édesanyja, Annie Pardo szerint a család megtartotta a főünnepeket, jiddisül beszélt és askenázi ételeket evett otthon. Pardo asszimilálódott bolgár szefárd zsidók szófiai családjából származik, akik 1942-ben érkeztek Veracruz kikötőjébe, alig menekülve meg a holokauszt elől. Az általános iskolát a mexikóvárosi szefárd iskolában végezte, később biológusként karriert futott be, és egyike lett az első szefárd nőknek, akik mexikói akadémiai pályára léptek. A múlt héten megkapta a Nemzeti Autonóm Egyetem díját, az ország egyik legrangosabb tudományos kitüntetését a tüdőfunkciókról szóló tanulmányaiért. Sheinbaum mindkét szülője erősen részt vett az 1960-as évek mexikói baloldali köreiben - tüntetett Kuba védelmében, részt vett a munkásmozgalmakban, és csatlakozott az 1968-as híres diáklázadásokhoz, amelyek végül rendőri erőszakba torkolltak. Bár a család Polanco és Condesa zsidó negyedében élt, végül délre költöztek, hogy közelebb legyenek a Nemzeti Autonóm Egyetemhez, ahol Pardo dolgozott. Claudia Sheinbaum, a házaspár második lánya liberális, nem zsidó iskolába járt, és ugyanazon az egyetemen tanult fizikát, mint az édesanyja. Az éghajlatváltozás szakértőjeként tagja volt annak a nemzetközi kutatócsoportnak, amely 2007-ben Nobel-díjat kapott. Szüleihez hasonlóan ő is részt vett a diákaktivizmusban, és 1998-ban segített megalakítani a Forradalmi Demokrata Pártot, amely sok éven át a legfőbb baloldali ellenzéki párt volt Mexikóban. Hat évvel ezelőtt kilépett a pártból, hogy Andres Manuel Lopez Obradorral, Mexikó új elnökével megalakítsa a Morena, azaz a Nemzeti Megújulás Mozgalmat." A 12-es metróvonalat egyébként 2012-ben adták át, szó sincs elöregedés miatt düledező infrastruktúráról.
cutcopy
2021. május 04. 16:29
Ezért kell a metrót a föld alatt vinni, részvétem..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!