Felmentette a bíróság Matteo Salvinit
„A haza védelme nem bűncselekmény, hanem jog” – jelentette ki az olasz politikus.
Nagy várakozás előzi meg a szicíliai Catania bíróságának pénteki döntését.
A vizsgálóbírónak az előzetes eljárásban arról kell döntenie, hogy megalapozottnak tartja-e a vádemelést a politikussal szemben. Salvini azért áll bíróság elé, mert 2019 nyarán öt napig nem engedte a Gregoretti nevű hadihajón Szicíliába érkezett illegális bevándorlók partraszállását. Nunzio Sarpietro bírónak két lehetősége van, vagy elveti a volt belügyminiszterrel szembeni vádemelést, vagy tárgyalásra bocsátja.
Matteo Salvini közösségi oldalán csütörtökön bejelentette, hogy másnap reggel ismét a szicíliai bíróságon lesz.
Szerintetek megérdemlem, hogy bíróság elé állítsanak 15 év börtönnel járó »túszejtésért«, mivel megvédtem Olaszország határait a kikötésektől, és felébresztettem Európát?"
– kérdezte a Liga politikusa a Twitteren.
Matteo Salvinivel szemben hivatali hatalommal való visszaélés, az érintett bevándorlók személyi szabadságának korlátozása és a nemzetközi konvenciók megsértése miatt indult vizsgálat, de vádemelést az illetékes ügyészség nem kezdeményezett. Salvini bíróság elé állítását a migránsokat képviselő civilszervezetek szorgalmazzák.
A több mint fél évig tartó előzetes eljárás során a bíró többek között meghallgatta a volt kormányfőt, Giuseppe Contét, az akkori és jelenlegi külügyminisztert, Luigi Di Maiót, valamint a jelenlegi belügyminisztert, Luciana Lamorgesét. A bíró arra keresett választ, hogy a migránscsoportok érkezésekor milyen gyakorlatot követett a Conte-kormány, ki döntött a bevándorlók kikötésének feltételeiről. Matteo Salvini többször hangsúlyozta, hogy a „migránshajók” feltartóztatásáról a kormánnyal közösen hozta meg döntéseit, Róma pedig az Európai Bizottsággal egyeztetett.
(MTI)
Nyitókép: Alessandro Bremec / NurPhoto / AFP