A V4 egységesen a csehek mellett áll az orosz diplomatabotrányban

2021. április 19. 22:25

Lengyel külügy közlése szerint a V4 külügyminiszterei szolidaritásukat fejezték ki az orosz diplomatákat kiutasító Csehországgal.

2021. április 19. 22:25
null

A visegrádi csoportot (V4) alkotó országok külügyminiszterei szolidaritásukat fejezték ki az orosz diplomatákat kiutasító Csehországgal – olvasható a lengyel külügyi tárca honlapján hétfőn közzétett közös nyilatkozatban.

Csehországnak ad igazat a visegrádi csoport

Az ismertetett dokumentum szerint a V4 három országának (Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) külügyminiszterei

szolidaritásukat fejezik ki a csoport negyedik országa, Csehország által „az utóbbi időben tett lépésekkel”.   

A közös dokumentum annak kapcsán készült, hogy a cseh kormány szombaton 18 orosz diplomatát utasított ki az országból, akik a helyi hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak. Andrej Babis kormányfő azt mondta: megalapozott az a gyanú, hogy az oroszoknak részük volt a 2014-ben a vrbeticei lőszeraktárban történt robbanásokban. Válaszul Prága lépésére Moszkva 16 cseh diplomatát és négy követségi alkalmazottat nyilvánított nemkívánatos személynek.    

A V4 a NATO keretén belül is együtt fog működni

A három visegrádi külügyminiszter

– áll a hétfői nyilakozatban, mely szerint a visegrádiak készen állnak „a felforgató tevékenységgel szembeni ellenálló képességük további megerősítésére”.    

Ezt egyrészt nemzeti szinten, másrészt a NATO-szövetségesekkel együttműködve fogják tenni, valamint az Európai Unió keretében is

– olvasható a nyilatkozatban.    

Lengyelország lesz a V4 következő soros elnöke

A V4 soros elnökségét június végéig betöltő Lengyelország már vasárnap este jelezte, hogy támogatja Csehország döntését az orosz diplomaták kiutasításáról.    

Varsó múlt csütörtökön minősítette nemkívánatos személynek a varsói orosz nagykövetség három munkatársát, a lépést azzal indokolták, hogy az érintettek megsértették a diplomáciai státusz feltételeit, és Lengyelországnak ártó tevékenységet folytattak.    

Amerika szankciói is most léptek életbe

Aznap Joe Biden amerikai elnök rendeletet írt alá, miszerint

kormányzata pénzügyi szankciókat léptet életbe Oroszország ellen, és kiutasít az országból tíz orosz diplomatát,

mivel Washington szerint Moszkva kibertámadásokat hajtott végre, és beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.    

Oroszország – reagálva az amerikai szankciókra – pénteken azt tanácsolta az amerikai nagykövetnek, hogy utazzon haza konzultációra, és ezenkívül kiutasított további 10 amerikai diplomatát. Varsó lépésére pedig Moszkva öt lengyel diplomata kiutasításával válaszolt.

(MTI)

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berendel
2021. április 22. 04:52
A vrbeticei lőszer és fegyverraktárból rendszeresen szállítottak az ukránoknak utánpótlást. Ezért robbantották az oroszok. Ez a cikkből valahogy "véletlenül" kimaradt, azonban a tisztánlátáshoz szükséges info.
Akitlosz
2021. április 20. 16:05
Oroszország vonatkozásában nem mer ellentmondani a magyar kormány "Brüsszelnek". Szó nélkül megszavaz mindent, ami Oroszország ellenes.
123321
2021. április 20. 13:24
hülye lengyelek .i. "Lengyelország lesz a V4 következő soros elnöke" látszik!
Bitrex®
2021. április 20. 05:55
#fucknato
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!