Lazult a járványszigor Németországban

2021. március 08. 14:12

Lazítottak hétfőn Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítására bevezetett korlátozások rendszerén, a vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek napi száma pedig többhavi mélypontra süllyedt.

2021. március 08. 14:12
null

 A szövetségi kormány és a tartományi kormányok előző heti megállapodása alapján országszerte megnyitottak a könyvesboltok, a virágboltok és a kertáruházak, véget ért a közvetlen testi kapcsolatot igénylő szolgáltatásokra – például kozmetika, masszázs – elrendelt kényszerszünet, és ismét működhetnek az autós-, a hajós- és a pilótaiskolák.    

Szövetségi és tartományi szinten is vannak enyhítések

Bevezették azt is, hogy

két háztartás tagjai közül az eddigi kettő helyett öten lehetnek együtt,

a 14 éven aluli gyerekeket nem számítva.    

Egy sor szabályt tartományi szinten, a járványhelyzet helyi alakulásától függően változtattak. Több tartományban ismét lehet vásárolni a december közepén bezáratott boltokban, de csak előre egyeztetett időpontban.    

Több tartományban a kulturális intézmények november eleje óta tartó zárlatának feloldása is elkezdődött,

Berlinben például a városvezetés rendelete alapján hétfőtől megnyithatnak a múzeumok és a galériák.

A legtöbb egyelőre még nem élt a lehetőséggel, mert készül a nyitási engedélyhez kapcsolódó szigorú fertőzéshigiéniai szabályrendszer érvényesítésére. A lazítások fenntartásának feltétele, hogy ne emelkedjen tartományi szinten 100 fölé az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis a megelőző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma. A lazítások kiterjesztésének feltétele, hogy 50 alá süllyedjen a mutató.    

Növekedhet a járvány a lazítások miatt: otthoni tesztek forgalmazásába kezdtek

A lazítások révén ismét emelkedik a fertőzésveszéllyel járó érintkezések száma, ami újabb lendületet adhat a B.1.1.7 jelzésű, „brit vírusváltozat” terjedése miatt eleve erősödő járványnak. A döntéshozók reményei szerint ezt a veszélyt ellensúlyozza az oltási kampány előrehaladása, és az úgynevezett antigén gyorstesztek rendszeres és tömeges alkalmazása.    

A legtöbb tartományban arra készülnek, hogy

bevezetik az ingyenesen elvégezhető gyorsteszt intézményét.

Berlinben már meg is tették ezt a lépést, hétfőtől a tartományi rangú főváros minden lakosa hetente egyszer teszteltetheti magát ingyen. Ehhez csak fel kell keresni a 16 tesztközpont valamelyikét.    

Ugyancsak sokat várnak a képzett segítő közreműködése nélkül, otthon, önállóan elvégezhető antigén gyorstesztektől.

Az első ilyen termékek forgalmazása a napokban kezdődött a német kiskereskedelemben.    7

A fertőzések száma nő, de a haláleseteké csökken

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 5011 fertőződést szűrtek ki PCR-tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 4732-höz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 505 193 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A hétnapi fertőzésgyakoriság 68-ra emelkedett az egy héttel korábbi 65,8-ról.    

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 34 halálesetet regisztráltak.

Ez a legalacsonyabb szám tavaly november 1-je óta, amikor 29 halálesetet jelentettek az RKI-nek.    

Előző hétfőn még 60, két héttel korábban 62, három héttel korábban 116 halálesetet regisztráltak. A meredek csökkenést a leginkább veszélyeztetett csoportokra összpontosító oltási kampány hatásának tulajdonítják. Az új esetekkel együtt 71 934-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.    

Szakértők szintén főként

az oltási kampánnyal hozzák összefüggésbe, hogy csökken a Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma.

Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) legutóbbi, vasárnapi összesítése szerint 2786 ilyen beteget ápolnak, 54-gyel kevesebbet az egy héttel korábbi 2840-nél.    

Gépi lélegeztetésre 1584 beteg szorul, ez 74-gyel kevesebb az egy héttel korábbi 1682-nél.    

A DIVI kimutatása szerint országszerte 23 934 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 4282 ágy szabad. A december végén elindított oltási kampányban a szövetségi kormány legutóbbi, szombati adatai szerint 7 654 623 ember, a lakosság 6,2 százaléka kapott legalább egy adagot a SARS-CoV-2 elleni védőoltásból. Közülük 2 484 408 ember, azaz a lakosság 3 százaléka mindkét adagot megkapta.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magnólia
2021. március 08. 15:33
Nos akkor húsvét előtti héten lehet majd kijárási és lakhely elhagyási tilalmat bevezetni, az csak egy kicsivel több mint három hét. Nagyon kiváncsi leszek a számokra, ki teszi jól.
fatman
2021. március 08. 14:39
vajon mennyi lett náluk tavaly a többlethalálozás az előző 5 éves átlaghoz képest?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!