Kicentizi Donald Trump: az utolsó percre tartogatja az év dobását az amerikai elnök

Ez lenne az elnök eddigi legnagyobb külpolitikai eredménye.

Az iráni külügyi szóvivő hétfőn visszautasította Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azon állítását, mely szerint irániak követték el a robbantást múlt héten az izraeli tulajdonban lévő teherhajón az Ománi-öbölben, hozzátéve, hogy a Perzsa(Arab)-öböl biztonsága nagyon fontos Teheránnak.

Szaíd Hatibzadeh hozzátette, hogy Netanjahu csak azért vádolja Iránt a robbantással, hogy elterelje a figyelmet hazája belpolitikai ügyeiről.
„Ha valami történik, alkalmas időben választ fogunk adni” – jelentette ki. A tel-avivi székhelyű Ray Shipping cég tulajdonában álló, bahamai zászló alatt hajózó Helios Ray hajón pénteken történt máig ismeretlen eredetű robbanás, amely négy lyukat okozott a hajótesten, nem sokkal a merülési vonal felett.

A teherhajó autókat szállított különböző Perzsa(Arab)-öbölbeli kikötőkbe. A robbanáskor éppen a szaúd-arábiai Dammámból hajózott ki, végcélja pedig Szingapúr volt. Hétfőn Netanjahu az izraeli közszolgálati rádiónak adott interjújában azt mondta, a robbantást irániak követték el, s leszögezte azt is, hogy a síita államot tartja Izrael legnagyobb ellenségének. Előző nap hasonlóképpen nyilatkozott Beni Ganz izraeli védelmi miniszter is.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Ali Haider