Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Az amerikai elnök szerint az eset „business as usual”.

Mint korábban megírtuk, Észak-Korea vasárnap két rakétakísérletet is végrehajtott, azt követően, hogy két amerikai miniszter látogatást tett a dél-koreai fővárosban. Ezek voltak az első rakétatesztek, amiket a Biden-adminisztráció hivatali ideje alatt hajtottak végre.
Joe Biden amerikai elnök azonban nem értékelte az esetet provokációként – írta meg a BBC. Mint mondta:

A védelmi minisztérium szerint ez »business as usual«”.
Hozzátette, hogy úgy tűnik „semmi sem változott” a kommunista országot illetően.
Észak-Korea ellen korábban az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat vezetett be, amelyeknél fogva eltiltották az országot attól, hogy – többek között – ballisztikus rakétákat lőjön ki. Jelen esetben azonban nincs szó ilyenről, mivel a vasárnap kilőtt rakéták nem tartoztak az említett kategóriába.
Kép forrása: AFP
