Biden Kínáról egyeztetne Ausztráliával, Indiával és Japánnal

2021. március 12. 09:46

Az amerikai elnök célja a távol keleti ország növekvő hatalmának megfékezése.

2021. március 12. 09:46
null

Joe Biden amerikai elnök pénteken fog találkozni Ausztrália, India és Japán vezetőivel, hogy összehangolják a erőfeszítéseiket Kínával kapcsolatban – írja a Reuters. Az elnök célja, hogy közösen gátat szabjanak a keleti nagyhatalom növekvő katonai és gazdasági hatalmának.

A Fehér Ház közleménye szerint a találkozón szóba fognak kerülni a közös küzdelem módjai a koronavírus és a klímaválság ellen. Emellett meg fogják vitatni az együttműködést Indiával a közös gazdasági növekedés érdekében.

Verseny Kínával a vakcinagyártásban és a fémkitermelésben

Egy Biden-adminisztrációtól érkező forrás a Reutersnek azt mondta, hogy a találkozón bejelentésre fognak kerülni azok a financiális megállapodások, amelyek az indiai vakcinagyártást hivatottak fellendíteni. Ezt korábban Új-Delhi kifejezetten szorgalmazta, hogy versenybe tudjanak szállni a kínai vakcina-diplomáciával.

A japán Nikkei újság csütörtöki jelentése szerint a négy ország közös munkára törekszik a ritka földfémek beszerzésében. Ezek kulcsfontosságú alapanyagokat jelentenek többek között az elektromosautó-gyártásban.

Korábban India, Ausztrália és Japán is kudarcot vallott Kínával szemben biztonsági kérdésekben. Éppen ezért érdekükben áll, hogy megerősítsék a szövetségüket egymás között és az Egyesült Államokkal.

Felgyorsultak a diplomáciai folyamatok

Vasárnap Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Japánba és Dél-Koreába fog ellátogatni. A külügyminiszter pedig ezt követően Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval együtt fog kínai diplomatákkal találkozni Alaszkában.

Washington korábban nyilvánvalóvá tette, hogy nem fogja visszafogni a bírálatait Pekinggel szemben Tajvan és Hong Kong miatt, illetve az ujgurok elleni állítólagos népirtással szemben sem.

Joe Biden és Hszi Csin Ping kínai elnök múlt hónapban tartották meg az első telefonbeszélgetésüket. Itt Hszi elnök figyelmeztette Bident, hogy egy esetleges konfrontáció mindkét ország számára katasztrofális következményekkel járna.

Címlapképen: Joe Biden és a japán miniszterelnök

Kép forrása: Mandel Ngan, Yuichi Yamazaki / AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ernie Pantuso
2021. március 13. 14:47
Hamar össze fog esni Biden valahol ha Kína ellen szervezkedik. Kína, az oroszokkal megeszik egész amerikát reggelire.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. március 13. 13:59
Végre észbekaptak és elkezdték retusálni Biden szemét, így már nem úgy néz ki mint valami Star-Trek főgonosz.
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2021. március 12. 14:00
Hát ezzel vagy húsz-harminc évvel elkéstek. Tetszettek volna nem a sivatagban kalandozni évtizedeken át csak azért hogy izraelnek jó legyen és lehetett volna esély tenni valamit. Meg esetleg lehetett volna a saját és a szövetségesek társadalmát nem szétbaszni buzipropagandával, feminizmussal, abortusszal, drogliberalizációval, bevándorlással, miegymással és akkor nem a kupleráj nézne szembe a kaszárnyával és nem utálná a világ amerikát-
zara
2021. március 12. 10:55
'gátat szabjanak a keleti nagyhatalom növekvő katonai és gazdasági hatalmának.' nyilt hadüzenet....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!