A helyzet egyre súlyosabb: már stratégiai kulcshelyekről is a frontra küldik az ukránokat – a szakértők aggódni kezdtek
A légvédelem miatt aggódnak a szakértők.
Ezzel indokolta az ország védelmi tanácsának titkára a három, szerintük oroszbarát tévécsatorna beszüntetését.
Olekszandr Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára csütörtökön második világháborús példával utasította vissza két nemzetközi újságírószervezetnek a bírálatát, amelyek a sajtószabadság megsértésének nevezték a Viktor Medvedcsuk Moszkva-barát oligarchához köthető három ukrán tévécsatorna működésének beszüntetését.
Előző nap a Nemzetközi és az Európai Újságíró Szövetség, az IFJ és az EFJ adott ki olyan tartalmú nyilatkozatot, amelyben a 112 Ukrajina, a NewsOne és a ZIK tévécsatornák szankció alá helyezését politikailag motivált, antidemokratikus döntésnek nevezte, valamint olyan döntésnek, amely nem felel meg a szólás- és a sajtószabadság alapelveinek.
Az ukrán vezetés szerint aggodalomra semmi ok
Danyilov kifejtette, hogy megérti az általa nagyra tartott szervezetek sajtószabadságot féltő aggodalmát. Ez esetben azonban arra kéri őket, hogy ne felszínesen ítéljenek, hanem tanulmányozzák mélyrehatóbban a részleteket, konkrétan azt, milyen is volt az említett tévécsatornák műsorainak tartalma. Hozzátette, érdemes lenne elemezniük az aggodalmuk tárgyát képező tévécsatornák által közölt tartalmakat aszerint, mennyiben is feleltek meg az objektivitás és a pártatlanság magas újságírói kritériumainak.
Háború Oroszországgal
A politikus emlékeztetett arra, hogy Ukrajna már hét éve „háborúsnak nevezhető körülmények” között él. „Oroszország háborút folytat hazánk ellen, minden olyan információs technológiát felhasználva, amelyek semmiképpen sem felelnek meg a nemzetközi jogi normáknak. Az Ukrajna elleni küzdelemben alkalmazott hibrid fegyverek arzenáljában olyan televíziós csatornák is vannak, amelyeket az agresszor ország gyakorlatilag a hozzá közel álló politikusokon keresztül finanszíroz” – fejtegette az RNBO titkára.
„Netán működhettek volna a második világháború idején fasiszta újságok, rádióállomások Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban? Az ilyenek bezárását is a szólásszabadság elleni támadásnak tekintették volna? Márpedig Ukrajna ma nyílt katonai agressziós helyzetben van, amikor az európai kontinensen 1945 óta először egy ország megkísérelte egy másik állam területének egy részét elcsatolni” – szögezte le a politikus.
Lesz-e folytatás?
Danyilov egy másik nyilatkozatában utalást tett arra, hogy az eddig megszüntetett három tévécsatornán kívül vannak még Ukrajnában más Moszkva-barát televíziók is, de ellenük még nincs elegendő bizonyíték, ezért nem hoztak ellenük még szankciót.
Csütörtökön Kijevben a szintén Moszkva-barátnak tartott Nas hírtelevízió épülete előtt pár tucatnyi nacionalista rendezett tüntetést, követelve a tévécsatorna sugárzásának beszüntetését. Megpróbáltak behatolni az épületbe, de a rohamrendőrök útjukat állták. Kisebb összetűzés alakult ki közöttük, néhány tüntetőt őrizetbe vettek. Sérültekről nem érkezett jelentés.
(MTI)