Amerika felkészült a támadásra, Izrael pár napon belül elérheti a célját – elemző a Mandinernek az iráni konfliktusról

Sokféle forgatókönyv létezik, az USA minél hamarabb le akarja zárni a konfliktust.

Munkatársát, a tornászcsapat orvosát 250 lány zaklatása miatt ítélték el.
Geddert a 2012-es olimpiai tornászcsapat vezetőedzője volt, és szorosan együtt dolgozott Larry Nassar orvossal is – írja a BBC. Emlékeztettek: Nassart azóta több mint 250 lány zaklatása miatt ítélték el, élete végéig börtönben marad.
Geddertnek csütörtökön kellett volna feladnia magát, hogy vád alá helyezhessék, de nem jelent meg az államügyésznél. Kiderült, hogy öngyilkos lett.
John Geddertet embercsempészettel, munkára kényszerítéssel, fizikai és szexuális erőszakkal vádolták. Utóbbit a vádak szerint legalább kétszer 13 és 16 év közötti lányokkal szemben követte el.
Hangsúlyozták: megvádolták azzal is, hogy hazudott a nyomozóhatóságoknak 2016-ban Nassar tárgyalása során.
Fotó: MTI