Az EU álláspontja, miszerint csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákról kezd tárgyalni, azzal járt, hogy emberek haltak meg.
A Politico szerint Von der Leyen kapja a pofonokat a vakcinabeszerzési zűrzavarban, a Bizottság elnökének hibás döntései meggyengítette a pozícióját a tagállamok vezetői szemében és saját intézménye élén.
A Reuters beszámolt róla, hogy az uniós politikusok egyre nyíltabban beszélnek a témáról. „Ez maga a katasztrófa” – szólalt fel Philippe Leglise-Costa, francia EU nagykövet a január végi csúcstalálkozón. A hírügynökség bizalmas levelezésekhez is hozzájutott uniós hivatalnokoktól, akik közül négyen nyilatkozni is hajlandóak voltak. A tisztviselők elmondták, hogy az EU nevében tárgyaló tisztviselők a mellüket fűtő büszkeségtől egészen a pánikig jutottak el a vakcinabeszerzések miatt. Számos EU-hivatalnok tudomására jutott már decemberben, hogy súlyos késések lesznek a vakcinagyártásban, de a Bizottság ennek ellenére újra és újra az ambiciózus céljait és ígéreteit hangoztatta. Az EU eleinte az sem érdekelte, hogy pontosan milyen nagyságú oltóanyag-szállítmányok hagyják el az Unió területét, csak akkor kezdte ezt ellenőrizni, amikor a saját maga számára megrendelt és szerződésben biztosított szállítmányokat nem kapta meg. De akkor már tehetetlen volt az Unió területéről kikerült több millió oltóanyag nyomon követése vagy visszatartása ügyében.
Von der Leyen: „Alulbecsültük a vakcinabeszerzés feladatát, lassúak voltunk és túl optimisták”
A legnagyobb felelősség Ursula von der Leyen bizottsági elnököt terheli, aki több ízben is elismerte tévedését, hibáját. A Skynews-nak úgy fogalmazott, „belátom, hogy egy ország olyan, mint egy motoros siklócsónak, az EU együtt pedig mint egy tartályhajó. Ha megkötünk egy szerződést, öt munkanapot kell adnunk a tagállamoknak, hogy a szerződést jóváhagyják, 27 tagállam esetén a szerződéskötések tehát tovább tartanak, mintha valaki egyedül köt megállapodásokat.”