„Ha Mike Pince helyesen jár el, megnyerjük a választásokat” – mondta az elnök Washingtonban összegyűlt hívei előtt. „Ha nem ezt teszi, szomorú lesz ez a nap az országunknak” – tette hozzá, sejtetve, hogy kételkedik a helyettese magatartásában.
Pence ugyanakkor nem sokkal később kijelentette: nincs felhatalmazása arra, hogy egyoldalúan elutasítsa az elektori szavazatok kihirdetését
A hivatalban lévő alelnök elnököl a képviselőház és a szenátus együttes ülésén, amelyen hivatalosan bejegyzik az elektorok Joe Bidenre leadott szavazatát. A levezető elnök szerepe szigorúan protokoláris.
Biden bizakodó
Biden a nap folyamán derűlátóan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a két demokrata párti jelölt valószínű győzelmével a Georgia állambeli pótválasztáson az amerikai szövetségi szenátus is a demokraták ellenőrzése alá kerül. „Az amerikai nép tetteket és egységet követel. Bizakodóbb vagyok, mint valaha, hogy mindkettőt tudjuk majd biztosítani” – mondta. A két szenátusi helyért szoros a küzdelem, a szavazatszámlálás még nem zárult le.