Schwarzenegger a kristályéjszakához hasonlítja a Capitolium ostromát

2021. január 10. 17:51

Vagyis a nácik zsidóellenes pogromjához 1938-ból. Ugye értik.

2021. január 10. 17:51
null

Kalifornia korábbi republikánus kormányzója, a hollywoodi filmsztár Arnold Schwarzenegger is megszólalt a héten történt washingtoni események után – írta meg a Telex. Hozzátették: a Twitterre feltöltött, közel nyolcperces beszédében Arnold elmondta, hogy Ausztriában nőtt fel, így pontosan tudja, hogy mi történt a kristályéjszakán, amikor 1938. november 9-10-én a nácik zsidóellenes pogromot rendeztek Németországban. Megjegyezzük, hogy a felvétel alatt drámai zene szól a háttérben, ahogy kell.

Szerda volt az Egyesült Államok kristályéjszakája. A csőcselék nemcsak a Capitolium ablakait zúzta be, hanem a számunkra természetesnek vett eszméket is. Nemcsak az amerikai demokráciának otthont adó épület ajtaját törték be, hanem azokat az eszméket is megtaposták, amelyekre a hazánk épült” – mondta Schwarzenegger, aki felidézte gyerekkora rossz emlékeit is, amelyekről ritkán szokott beszélni, írja a Telex. Megírták: Schwazi elmondta, hogy 1947-ben, két évvel a második világháború után született egy megtört emberekkel teli országban. Gyerekként sokszor szemtanúja volt, ahogy részeg apja bántalmazta az anyját.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Az egész hazugságok sorozatával és intoleranciával kezdődött. Európaiként első kézből tapasztaltam meg, hogy a dolgok miként csúsznak ki az irányításunk alól” – mondta Schwarzenegger. Szerinte azok a republikánusok, aki segítették Trump kormányzását az elmúlt négy évben, tettestársai a Capotoliumot megostromló tömegnek.

 

 

Trump elnök megpróbálta megdönteni a tisztességes választások eredményét. Államcsínyra törekedett, és hazugságokkal tévesztette meg az embereket. Apámat és szomszédainkat is hazugságokkal tévesztették meg, és tudom, hova vezetnek az ilyen hazugságok. Trump elnök megbukott, mint vezető” – jelentette ki. A Telex megírta: a Terminátor szerint Trumpra az Egyesült Államok történelmének legrosszabb elnökeként fognak emlékezni, és hamarosan ugyanolyan lényegtelen lesz, mint egy régi Twitter-üzenet. A megválasztott elnöknek, Joe Bidennek sikeres kormányzást kívánt, mert az egyben Amerika sikerét is jelentené – írja a Telex.

(Telex, Twitter, Mandiner)

Kép forrása: Twitter-videó

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyusz127
2021. január 12. 17:47
Én amúgysem tartottam nagyon okos embernek kormányzóként is sok kárt csinált Kalifornának,most veri a nyálát valami pozícióért .
Válasz erre
0
0
dglaj
2021. január 12. 16:45
Mi is történt valójában a Capitoliumnál: ha érdekel a valóság... https://www.youtube.com/watch?v=QmRjxuvjgWE&feature=emb_title
Válasz erre
0
0
dglaj
2021. január 11. 21:29
Érdekes infó: https://www.youtube.com/watch?v=QmRjxuvjgWE&feature=emb_title
Válasz erre
0
0
Rugán
2021. január 11. 15:47
Trump milyen elnök lesz utólag nem tudom, de egy be nem fejezett kísérlet bizonyára lesz. Hónapok óta a balos anarchista tömeg randalírozott az Államokban, sátáni taps mellett, várható volt, hogy valamikor szakad a cérna. Hogy ezt még kívülről tüzelték is, azt én nem tudhatom, de nagyon nagy a valószínűsége. Biden tettei ismertek, sok jót nem ígérnek. A mögötte lévők meg főleg nem.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!