Már egy republikánus szenátor is lemondásra szólította fel Donald Trumpot

2021. január 09. 08:31

Lisa Murkowski, Alaszka szenátora szerint már épp elég kárt okozott az elnök.

2021. január 09. 08:31

„Azt akarom, hogy lemondjon. Elég kárt okozott” – mondta Lisa Murkowski, Alaszka szenátora pénteken az Anchorage Daily News című napilapnak. Elfordulását az elnöktől a kongresszus épületének szerdai ostromával indokolta, amelyben szerepet játszhatott Trump előzőleg mondott gyújtó hangú beszéde.

Időközben egyre inkább érlelődni látszik, hogy a demokrata párti képviselők alkotmányos felelősségre vonási eljárást (az ún. impeachmentet) kezdeményeznek hétfőn Trump ellen. A kongresszus képviselőházában mind nagyobb a lépés támogatottsága, a szenátusban azonban még messze nem tűnik úgy, hogy meglehetne az eljáráshoz szükséges kétharmados szavazattöbbség, jóllehet, számos republikánus párti szenátor hallgat az ügyben és nem tiltakozik a lépés ellen.

A Fehér Ház részéről Judd Deere szóvivő pénteken helytelenítette az eljárást. „Egy politikai indíttatású impeachment egy olyan elnök ellen, akinek már csak 12 napja maradt hivatalából, csupán tovább mélyítené nagyszerű országunk megosztottságát” – mondta.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
westend
2021. január 09. 20:32
helyezkednek a puhatestűek, eddig jó volt a Trump - most már más fog osztogatni, köpenyt kell hát gyorsan cserélni. Nem lehetett egyszerű Trumpnak ilyen instabil háttérrel.
Kristály
2021. január 09. 14:49
Még nem lehet tudni kinek a megrendelése az erőszakos behatolás de Trampra lehet varrni.
NDAP1945
2021. január 09. 13:23
Trump már bukott elnök, itt az idő ezt elfogadni, ez az ember alkalmatlan volt elnökre. Én örülök, mert nagyon akart háborút Iránnal.
LAW AND ORDER
2021. január 09. 10:29
RINO traitor!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!