Meggyilkolták az „iráni bomba atyját”, a vezető atomtudóst

2020. november 27. 17:34

Irán Izraelt és az Egyesült Államokat okolja.

2020. november 27. 17:34

Mohseh Fakrizadehet Teherántól nem messze támadták meg, a BBC információi szerint a kórházban halt meg. Az iráni sajtó értesüléseire alapozva írta meg több vezető lap, majd később az iráni védelmi minisztérium is megerősítette, hogy pénteken merényletben elhunyt Mohseh Fakrizadeh, az egyik legnevesebb iráni atomtudós – írta meg a HVG. A BBC információi szerint az iráni védelmi minisztérium azt közölte, hogy Fakrizadeh-re felfegyverkezett terroristák támadtak, akik tűzharcba keveredtek a tudós testőreivel. Fakrizadeh ekkor sérült meg súlyosan, innen szállították kórházba, ahol az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Egyelőre a támadást egyetlen terrorszervezet, vagy nagyhatalom sem vállalta magára, Irán azonban Izraelt és az Egyesült Államokat okolja, mondván, hogy ők hajtottak végre ehhez hasonló támadásokat a közelmúltban.

A BBC diplomatákra hivatkozva egyenesen az „iráni bomba atyjaként” hivatkozik Fakrizadeh-re, aki egyébként az iráni atomprogram egyik vezetője volt 2018 óta. A tudós jelentőségét jól mutatja, hogy a The New York Times 2015-ben J. Robert Oppenheimer-hez, a Manhattan projekt vezetőjéhez hasonlította.

Irán külügyminisztere, Mohammad Javad Zarif Twitteren kommentálta a Fakrizadeh-et ért merényletet. Zarif tweet-jében gyávasággal vádolta az izraelieket, egyúttal azt mondta, hogy ez is jól mutatja kétségbeesésüket. „Irán felszólítja a nemzetközi közösséget, különösen az Európai Uniót, hogy vessen véget a szégyenletes kettős mércének Iránnal szemben és ítéljék el ezt a terrorcselekményt” – írta a külügyminiszter.

A nukleáris tudósítók meggyilkolása a globális hegemónia sérelme, ami akadályozza a tudományokhoz való hozzáférést” – kommentálta a támadást Hossein Salami, az iráni Forradalmi Gárda vezérőrnagya. Mohseh Fakrizadeh – egy 2011-es jelentés szerint – 1958-ban született Iránban. Fizikus professzorként a BBC szerint ő vezette az Amad nevű, 1989-es titkos projektet, amit az iráni atombomba fejlesztésére hoztak létre. Ez volt az a program, amit 2003-ban lezártak a nemzetközi atomalku keretein belül.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. november 28. 09:34
és miért nem vigyáztak rá?
Jack
2020. november 27. 21:08
, A nukleáris tudósítók ' ??
kaltran
2020. november 27. 19:20
Ha ő az iráni bomba atyja, akkor mitől is nincs Iránnak atombombája?
matykox
2020. november 27. 18:39
Á, már horgolják a legújabb PeaceMakert odaát ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!