Évek óta gyűlik a gyanú a szavazógépek körül

2020. november 13. 11:27

Péntek reggel saját minisztériuma cáfolta Trump előző napi állításait.

2020. november 13. 11:27
null

Már négy évvel ezelőtt arra gyanakodtak konzervatív körök, hogy a szavazógépeken keresztül tömeges csalást lehet elkövetni az amerikai választásokon. Ekkor egy több, mint 60 ezer aláírást tartalmazó petíciót is megfogalmaztak a Kongresszus felé, vizsgálatot követelve azért, hogy megvizsgálják, milyen összefüggés van Soros György és a szavazógépeket gyártó cégek között.

Ekkor a Smartmatic cég volt a célkeresztben, hisz annak elnöke, Lord Mark Malloch-Brown a Nyílt Társadalom Alapítvány kuratóriumi tagja.

A média már ekkor is igyekezett eloszlatni a vádakat, nem láttak összefüggést aközött, hogy a Smartmatic elnöke annak a Soros Györgynek az alapítványában foglal helyet, aki ekkor Hillary Clinton kampányának legbőkezűbb támogatója volt és akinek kampányigazgatója is az OSI környékéről érkezett. Soros György neve természetesen az idei választás során is sokszor elhangzott, hiszen az alelnök, Kamala Harris testvére, Maya Harris szintén Soros György alapítványánál dolgozik.

A Soros Györgyhöz Malloch-Brown-on keresztül köthető Smartmatic cég szavazógépeket szállít Arizonába, Kaliforniába, valamint Colorado, Washington DC, Florida, Illinois, Louisiana, Michigan, Missouri, New Jersey, Nevada, Oregon, Pennsylvania, Virginia, Washington és Wisconsin államaiban is használják ezeket a gépeket. Ezek közül idén több államban is újraszámlálás várható. A négy évvel ezelőtti vádak idén januárban is előkerültek, miután egy előzetes vizsgálat során a legnagyobb szavazógép-gyártó cégeket számos kritika érte. A Washington Examiner hétfőn foglalta össze az ügy legfrissebb fejleményeit.

Az AP hírügynökség is beszámolt, hogy mindhárom gigavállalatnak, a Dominionnak, az Election Systems and Sofware-nek és a texasi Hart-InterCivicnek is „erőteljes kritikával kellett szembesülnie az átláthatóság hiánya és amiatt, hogy vonakodtak saját rendszereiket külső tesztek számára megnyitni” – írta az Associated Press. 2019-ben az AP megállapította, hogy ezek a vállalatok „sokáig fukarkodtak a biztonsággal a kényelem érdekében, és pénzügyi és működési titkokból vontak védőburkot maguk köré annak ellenére, hogy kritikus szerepük van a választásokon”.

Jellemző, hogy a vizsgálat eredményei és a felmerülő aggályok miatt a konzervatív vezetésű államok igyekeztek is távol tartani maguktól a vizsgált szavazógépeket.

A Dominion rendszerek esetében a 2019-es harmadik vizsgálatkor a texasi tisztviselők elutasították annak használatát, miután azonosítottak „több olyan hardver- és szoftverproblémát, amelyek kizárják a texasi államminiszter hivatala számára azt, hogy megállapíthassa, miszerint a Democracy Suite 5.5-A rendszer kielégíti az összes, a texasi választási kódexben meghatározott rendszerkövetelményt.” A texasi hivatalnokok szerint alapvetően hardveres gondok vannak, melyek nagyon egyszerűvé teszik az illetéktelen külső beavatkozást a gépeken. 

Elterjedt vád ugyanis a gépekkel szemben, hogy a hardverek túlnyomó többségét Kínában és a Fülöp szigeteken gyártják. A vizsgálat során felvetődött, hogy ebben a szabotázs lehetősége is fennáll, ám ekkor a cégek azzal védekeztek, hogy a tengerentúli létesítmények „nagyon biztonságosak”, és a gépek végső összeszerelése az Egyesült Államokban történik. A főbb szoftveres hiányosságok egyik gyökere pedig az, hogy a legtöbb ilyen szavazógép még az idei év elején is Windows 7 alapon futott. A Microsoft ezen rendszerek támogatását és frissítését az év elején megszüntette. Az AP felmérése szerint az 50 államban és Washington DC-ben nagyjából 10 000 választási körzet használta a Windows 7-et vagy ennél is régebbi operációs rendszert a szavazólapok létrehozására, szavazógépek programozására, szavazatok összesítésére és a végső eredmények megállapítására – állapította meg az AP. A Windows 7 működési élettartama 2020 januárjában lejárt, és a szoftverek cseréje a választásokig korántsem zárult le.

A szoftverek frissítésében a leginkább „lusta államok” Arizona, Florida, Georgia, Iowa, Indiana, Michigan, North Carolina, Pennsylvania számos körzete és Wisconsin.

A vádak a héten újra előkerültek, amikor Donald Trump csütörtökön posztolta ki a Twitterre majd a Facebookra, hogy a Dominion szoftverein keresztül milliós nagyságrendű csalást bonyolítottak le az idei választáson. Forrásként a One Amerika News Networkot jelölte meg. A New York Times már előző nap cáfolta a Dominion érintettségét, ma reggel azonban a washingtoni belbiztonsági minisztériumra (DHS) hivatkozva a lap azt állítja, hogy „A november eleji volt az Egyesült Államok történetének legbiztonságosabb választása, és semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy akár csak egyetlen választási rendszer meghibásodott vagy illetéktelenek fértek hozzá”

Az elnök állítása egy michigani, megyei szoftverhibára vonatkozott, ahol számolási hibát találtak, de kiderült, hogy emberi hibáról volt szó, amelyet időben észrevettek, és korrigáltak. A közleményt a választási infrastruktúráért felelős kormányzati koordinációs tanács jegyzi, amelyben a DHS illetékesei a választást szervező szövetségi és állami tisztviselők, valamint a hardvert üzemeltető cégek képviselői is helyet foglalnak. Benjamin Hovland, az Egyesült Államok választásokat segítő bizottságának vezetője elmondta, hogy azért adták ki a közleményt, mert rengeteg volt „a választási csalásra vonatkozó alaptalan állítás, amelyre fikarcnyi bizonyítékot sem láttunk. A politikailag motivált retorika és az alaptalan állítások miatt a választási tisztviselők zaklatásnak és fenyegetésnek vannak kitéve” – húzta alá Hovland, aki szerint az Egyesült Államok külföldi ellenségei pontosan azt akarják, hogy a választópolgárok elveszítsék a demokráciába vetett hitüket.

„Tudjuk, hogy rengeteg alaptalan állítás és félretájékoztatásra lehetőséget adó információ kering a választási folyamatunkkal kapcsolatban, de biztosíthatunk mindenkit, hogy maradéktalanul bízunk a választás biztonságában és hitelében, és mindenkinek ugyanezt javasoljuk” – áll a közleményben, amelyben hozzáteszik: „akinek kérdése van, forduljon bátran a választási tisztviselőkhöz, akik megbízhatók, és a választási eljárást irányítják”. 

Forrás: MTI, AP, Business Insider, Washington Examiner)

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazsu
2020. november 13. 19:32
Soros a világ ura. Fel kéne már számolni ez az uradalmat.
graycivil
2020. november 13. 19:03
"A demokraták évekig azon hőzöngtek, hogy mennyire nem voltak biztonságosak a választások. Most meg azt mondják, hogy a Trump kormány micsoda csodás munkát végzett, hogy A 2020-AS VÁLASZTÁS VOLT A LEGBIZTONSÁGOSABB VÁLASZTÁS VALAHA. AMI TÉNYLEG IGAZ, kivéve, amit a Demokraták csináltak. Elcsalt választás!" Te jó ég! A Biden-összes egy lapot sem töltene meg egy Trump-összesben...! :D
graycivil
2020. november 13. 18:46
Még mielőtt feldicsőítenétek Trumpot, hogy ő biztos ügyes volt, és nem került fogságba: "Ezt az embert lúzernek nevezte az a Trump, aki egy nagy hazugsággal és az apja pénzével úszta meg, hogy bevonuljon katonának, azt hazudta, hogy a sarka sérült. Trump szerint a nem lúzerek élték az aranyifjak életét New Yorkban, míg a kortársaik hősi halált haltak. "
graycivil
2020. november 13. 17:39
"Trump többször kinyilvánította, hogy számára az a katona, aki megsebesül vagy fogságba esik, egy "sucker" és "loser", mert aki nem lúzer, az nem sérül meg, nem hal hősi halált és nem kerül fogságba. John McCain, a vietnami háború hőse, aki hadifogságba került, miután a gépét lelőtték, megkínozták és nem volt hajlandó elfogadni a szabadon bocsátását, míg az össze amerikai hadifoglyot nem engedik szabadon. Öt és fél év irtózatos hadifogság után hősként tért haza." https://nepszava.us/trump-a-luzerezes-a-john-mccain-gyalazasa-miatt-veszitett-arizonaban-is/?fbclid=IwAR0bJPbcbBOF3GNgqawud5PU_VRHFLGPH-nE740HScPlmtZ3iQLy1_wDbIE Elborult agyú trumpistáknak ajánlom, hogy tudják, milyen second-hand embert hypeolnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!