Az elnök úgy vélekedett, hogy legalább annyi elektorra tesz szert, mint 2016-ban.
Négy évvel ezelőtt 306 elektor voksát sikerült megszereznie. A győzelemhez egyébként az 538 elektor közül 270-nek a támogatását kell megszerezni. Donald Trump elhessegette azokat a sajtóban megjelent feltételezéseket, melyek szerint kedden éjjel – még a levélszavazatok megszámlálása előtt – győztesnek nyilvánítaná magát. Leszögezte, hogy ezt csakis akkor teszi meg „amikor meglesz a győzelem”.
Joe Biden még hétfőn éjjel, a pennsylvaniai Pittsburghben tartott kampánygyűlésén nyilatkozott. „Az az érzésem, hogy nagy győzelem felé tartunk” – mondta. A választásokon több mint százmillióan éltek az előzetes szavazás lehetőségével levélben vagy személyesen, és szakértők ez alapján is arra számítanak, hogy magas lesz a részvétel.
(MTI)
Címlapkép: MTI/AP/Rebecca Blackwell