Vitát keltett az Egyesült Államokban Donald Trump elnök látszólagos buzdítása arra, hogy a novemberi elnökválasztásokon Észak-Karolinában az emberek szavazzanak levélben és személyesen egyaránt. Trump egy észak-karolinai televíziónak nyilatkozott erről szerdán. Levélben „küldjék be a szavazatokat, majd menjenek el személyesen is szavazni. Ha a rendszer olyan jól működik, ahogyan mondják, akkor úgysem tudnak személyesen is szavazni” – fogalmazott a wilmingtoni WECT televíziónak. Ugyanezt a véleményét újságírók egy csoportjának is kifejtette.
Az észak-karolinai választási bizottság szóvivője, Patrick Gannon egy interjúban óva intette a választókat attól, hogy november 3-án, a választások napján az urnákhoz járulva „személyesen győződjenek meg arról, hogy levélben beküldött szavazataikat megszámolták-e”. Megjegyezte, hogy Észak-Karolinában a választás lebonyolításának rendszere nem teszi lehetővé, hogy egy ember kétszer is voksoljon, mert a rendszer csak az első voksot rögzíti. Karen Brinson, az észak-karolinai választási bizottság igazgatója csütörtökön közleményben szögezte le, hogy „törvényellenes kétszer szavazni”, és ennek megakadályozására az államban több helyen létesítenek „ellenőrző pontokat”.