Věra Jourová szerint a magyaroknak nincs saját véleménye

2020. szeptember 28. 16:01

Az Európai Bizottság liberális alelnöke szerint egy nyugati országban egy Orbán Viktor sosem tudna ilyen átfogó kontrollt szerezni a média felett.

2020. szeptember 28. 16:01
null

A magyar médiában alig jelenik meg a kormánnyal kapcsolatos kritika, így a magyarok nagy része nem tud saját véleményt alkotni” – érékelte a magyarországi sajtóviszonyokat a Der Spiegelnek adott interjúban Věra Jourová. Az Európai Bizottság liberális alelnöke arra a kérdésre, hogy akkor az Európai Unió miért nem avatkozik be a versenyjog alapján, azt felelte, hogy riasztó a magyar médiakép állapota, azonban az unió versenyjogi szabályaival egyelőre nem tudnak fellépni „ez ellen a kartell ellen” – hozta le a Magyar Nemzet. Věra Jourová meggyőződésének adott hangot, hogy egy nyugati országban egy Orbán Viktor sosem tudna ilyen átfogó kontrollt szerezni a média felett.

A német magazin nyomtatott és online verziójában is megjelent interjúban Věra Jourová azt is kétségbe vonta, hogy a magyar kormányfő illiberális demokráciát építene. „Én azt mondanám: beteg demokráciát épít” – vélekedett. Egyben félelmét fejezte ki, hogy „a magyar emberek egy nap arra jönnek rá, hogy legutóbbi választásuk volt az utolsó szabad választásuk.” „Világosnak kell lennie, hogy ezt a hatalmi pozíciót nem szilárdíthatja meg örökre. Ha a polgárok egy nap azt akarják, hogy Orbán menjen, akkor mennie kell” – figyelmeztetett.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2020. október 01. 14:48
"egy nyugati országban egy Orbán Viktor sosem tudna ilyen átfogó kontrollt szerezni a média felett" Azokban a Merkeljeik szereztek átfogó kontrollt a médiájuk felett! Az persze nagyon OK, ugye, veruska?!
Anonymtalan
2020. szeptember 29. 16:06
"Véra Jourová szerint a magyaroknak nincs saját véleménye" Ez is tükörbe nézet, amikor nyilatkozott.
Skageröge
2020. szeptember 29. 14:21
Aquinói Szt. Tamás, nem Ágoston.
Tatulus
2020. szeptember 29. 14:21
Ez a liberálnáci nőszemély tényleg a teljes magyar népet sértette meg és jogos Orbán levele. Még az is lehet, hogy más ország is csatlakozik a véleményünkhöz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!