Az osztrákok mélyítik katonai együttműködésüket az Egyesült Államokkal

2020. augusztus 14. 18:23

Ausztria csatlakozik az Egyesült Államok Állami Partnerség Programjához.

2020. augusztus 14. 18:23

Ausztria csatlakozik az Egyesült Államok Állami Partnerség Programjához (State Partnership Program), amelynek célja a katonai együttműködést erősítése a résztvevők között – jelentette be az osztrák diplomácia vezetője pénteken, miután megbeszélést folytatott amerikai kollégájával Bécsben.

A tervek szerint a két ország több területen is együttműködik majd

Alexander Schallenberg közölte: a tervek szerint a két ország együttműködik majd a határvédelemben, a természeti katasztrófák leküzdésében, kiberbiztonsági kérdésekben, a természeti erőforrások védelmében, békefenntartó műveletekben, valamint a terrorizmussal, illetve a drogkereskedelemmel szembeni küzdelemben. Schallenberg és Mike Pompeo találkozója után nyilvánosságra hoztak egy közös nyilatkozatot, amely a két ország között 1945 óta fennálló szoros barátság fontosságát hangsúlyozza. Szó esik benne a Nyugat-Balkán jövőjéről, így arról is, hogy szorgalmazzák a régió országainak EU-csatlakozását. Schallenberg nélkülözhetetlen partnernek nevezte az Egyesült Államokat. Indoklása szerint az emberi jogok, a jogállamiság és a demokráciát érintő kérdésekben is közös az álláspontjuk.

Pompeo találkozott Gernot Blümel osztrák pénzügyminiszterrel, valamint részt vett az osztrák-amerikai barátságot jelképező villamos felavatásán, és az első járaton együtt utazott Michael Ludwiggal, Bécs polgármesterével. Alexander Van der Bellen osztrák államfő a Hofburgban látta vendégül az amerikai külügyminisztert. A találkozón szó esett a klímaváltozásról, valamint a koronavírus-járványt követő európai gazdasági újrakezdéséről.

Van der Bellen köszönetet mondott vendégének, amiért az Egyesült Államok 75 évvel ezelőtt szerepet vállalt a koncentrációs táborok felszabadításában, valamint segítséget nyújtott az újjáépítésben Ausztriának. Pompeo Oskar Deutsch-csal, az Izraelita Hitközség elnökével és Christoph Schönborn bíborossal közösen megkoszorúzta a Judenplatzon felállított holokauszt-emlékművet. Amerikai külügyminiszter 1945 óta egyszer vett részt bilaterális találkozón Ausztriában: 1998 szeptemberében Madeleine Albright járt Bécsben.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!