Az ENSZ BT elutasította az Irán elleni szankciók visszaállítását

2020. augusztus 25. 22:02

Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint a javaslat ellenzői terroristákat támogatnak.

2020. augusztus 25. 22:02

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította azt az amerikai javaslatot, hogy állítsanak vissza minden, Irán elleni ENSZ-szankciót Teherán nukleáris programja miatt – jelentette be a testület soros elnöke, Indonézia képviselője kedden New Yorkban. Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint a javaslat ellenzői terroristákat támogatnak. Hosszú tárgyalássorozat eredményeként 2015-ben született megállapodás Irán és hat nagyhatalom – az ENSZ BT öt állandó tagállama és Németország – között az atomenergia iráni használatáról.

2018-ban Donald Trump amerikai elnök kormánya felmondta a megállapodást, ezért némileg meglepő volt, hogy múlt csütörtökön Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a szankciók visszaállításáról beszélt. Az ENSZ BT tagállamai ugyanezért vélték úgy – a Dominikai Köztársaság kivételével –, hogy Washington javaslata elvetendő. Az indonéz ENSZ-nagykövet elmondta: kapcsolatba lépett a BT-tagállamok képviselőivel, akik egy kivételével vitatták az amerikai álláspontot, ezért az elnökség "nincs abban a helyzetben, hogy további lépéseket tegyen" az ügyben.

Szeptembertől Niger veszi át a soros elnöki tisztséget az ENSZ BT-ben, de az afrikai ország is jogellenesnek tartja az amerikai javaslatot, ezért nem várható elmozdulás a BT álláspontjában.

Októberben lejár az ENSZ által Irán ellen bevezetett fegyverembargó. Kelly Craft amerikai ENSZ-nagykövet kedden megismételte azt az amerikai álláspontot, amely szerint „az Egyesült Államok nem fogja engedni, hogy a terrorizmusnak a világon a legnagyobb állami szponzora szabadon áruljon és vásároljon repülőgépeket, páncélozott harcjárműveket, rakétákat és hasonló fegyvereket”. A diplomata szerint a BT-tagállamok képviselőiben nincs meg a kellő bátorság és erkölcsi tartás.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2020. augusztus 26. 06:35
az Egyesült Államok nem fogja engedni, hogy a terrorizmusnak a világon a legnagyobb állami szponzora szabadon áruljon és vásároljon repülőgépeket, páncélozott He-he ezt azért a russzkikkal, és a kínaiakkal is megbeszélném.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!