Ateista vallások

"2018-ban jelent meg John Gray Seven Types of Atheism című könyve, amelynek fő gondolata, hogy az ateizmus legtöbb típusa képtelen elszakadni az úgymond „vallásos”, vagy pontosabban a keresztény monoteizmusban gyökerező gondolkodástól. Már ez a fogalmi ingadozás is sejteni engedi, hogy a kérdésben a könyv elolvasása után sem fogunk sokkal tisztábban látni, mint azelőtt.

A neves és népszerű szerző ugyanis sem a vallás fogalmát nem használja következetesen, sem az ateizmusnak a cím által ígért hét típusát nem különíti el világosan. A vallást definiálni – ahogy azt a vallástudomány valódi szakemberei pontosan tudják – rendkívül nehéz, ha nem egyenesen kilátástalan vállalkozás. A vallások közös lényegét megragadó (esszencialista) meghatározásokról ma általában elismerik, hogy ilyeneket lehetetlen megadni, ezért legjobb esetben is csak úgynevezett klaszterdefiníciókkal szokás próbálkozni (tehát olyan kritériumlisták megadásával, amelyek néhány eleme megvan az egyik vallásban, néhány a másikban, de olyan nincs, amely minden, általában vallásinak nevezett jelenségben megvolna). Az úgynevezett „eliminativista” szerzők szerint pedig (Wilfred Cantwell Smith-től Talal Asadig) a vallás mint egy általános kategória neve voltaképpen semmire sem referál: pusztán a nyugati történelem egy adott korszakának terméke, amelyet lehetetlen kiterjeszteni más kultúrákra.

John Gray persze abban a szerencsés helyzetben van, hogy ezekről a vitákról vagy nem tud, vagy úgy tesz, mintha nem tudna, ezért a vallást egyetlen félmondatban sikerül meghatároznia: „a vallás kísérlet arra, hogy az eseményekben jelentést találjunk.” Ezen a ponton persze meg is állhatnánk, hiszen a könyv fő tézisét, miszerint az ateizmus legtöbb típusa maga is vallás, ilyen alapon nem lesz túl nehéz bizonyítani. Inkább az a kérdés, sikerülhet-e bebizonyítani a filozófiai vagy akár a mindennapi gondolkodás bármely formájáról, hogy nem vallásos.

De ez csak a probléma egyik fele: a másik az, hogy Gray még ehhez a teljesen önkényes definícióhoz sem tartja magát következetesen. A könyv ugyanis számtalan esetben mutatja ki, hogy egyes ateista gondolkodási formák (Comte tudománykultuszától a totalitárius ideológiákon át Sade márki filozófiájáig) megfelelnek a definíciónak, mégis visszakozik attól, hogy a szó szoros értelmében vallásnak nevezze őket, és inkább marad az olyan homályos fogalmaknál, mint a „valláspótlék”, „ersatzvallás” és „világi vallás.” Szó se róla, az ilyen kifejezések igen sűrűn fordulnak elő az ideológiák és vallások párhuzamait vizsgáló szakirodalomban is, de ott legalább kísérlet történik arra, hogy az analógiák mellett a különbségeket is számba vegyék. A „világi vallás”, vagyis „nem vallási vallás” fogalma azonban ettől még oximoron marad. Gray elképesztően tág definíciója alapján pedig semmi okunk azt mondani, hogy saját példái nem a szó szoros értelmében, hanem valamilyen átvitt, „világi” értelemben vallásiak. Megjegyzendő az is, hogy az említett, rendkívül kiterjedt szakirodalmat Gray láthatólag szintén nem ismeri, az egyetlen szerző, akire a témában hivatkozik, Eric Voegelin, bár neki is csupán a gnoszticizmussal kapcsolatos fejtegetéseire utal, a Politikai vallások című alapművére nem."

(...)

"Összefoglalásképp talán annyit érdemes mondani, hogy a könyv minden hiányossága ellenére legalább felhívja az olvasó figyelmét arra, mennyire problematikus a vallási és a világi gondolkodás napjainkban magától értetődőként kezelt elválasztása. Értékítélet szempontjából ez annyit jelent, hogy az állítólag „szekuláris” filozófiai és ideológiai rendszerek semmivel sem racionálisabbak vagy fejlettebbek az állítólag „vallásiaknál”, sőt – valamivel élesebben fogalmazva – akár azt is mondhatnánk, hogy azok eltorzult változatai csupán, amelyek még saját lényegükkel sincsenek tisztában. Ennek a témának számos színvonalasabb tárgyalása is van John Gray könyvénél, de mivel a legfontosabb kérdésben közel jár az igazsághoz, bevezetésként talán ez is megteszi."

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.