Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Lavrov kifejezte reményét, hogy Ankara rá tudja venni a Tripoliban székelő kormányt a katonai műveletek beszüntetésére.
A Líbiai Nemzeti Hadsereg kész az azonnali tűzszünetre, de Tripoli ezt nem akarja, és katonai megoldásra számít – jelentette ki Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője szerdán Moszkvában, miután az Afrikai Unió „trojkájának” (Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom és Dél-Afrika) külügyminisztereivel tárgyalt videokonferencia keretében. Lavrov emlékeztetett rá, hogy az év elején még épp ennek az ellenkezője volt a helyzet. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a líbiai felek, noha elismerték, hogy a konfliktust fegyveres úton nem lehet megoldani, ezt a gyakorlatban nem érvényesítették. Elmondta, hogy Oroszország és Törökország a líbiai tűzszünet elérésén dolgozik, és kifejezte reményét, hogy Ankara rá tudja venni a Tripoliban székelő kormányt a katonai műveletek beszüntetésére.
Líbia 2011-ben, Moammer Kadhafi diktátor megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt. Halífa Haftar tábornok tavaly áprilisban megindította a parancsnoksága alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereget a főváros, Tripoli elfoglalására arra hivatkozva, hogy meg kell tisztítani az országot az egységkormány által szerinte hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól. A nemzetközi közösség által elismert kormányt török katonai beavatkozás mentette meg, amely visszaszorította Haftar erőit.

Líbia keleti és déli felének legnagyobb részét a tobruki központú parlamentre támaszkodó, Haftar tábornokhoz köthető vezetés tartja hatalmában, amely Oroszország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek támogatását élvezi. A tripoli egységkormány ellenőrzése gyakorlatilag csak a fővárosra, illetve a környező területekre terjed ki.
(MTI)