A vallásszabadságot meg kell védeni – az Espinoza-ügy margójára

Kifejezetten nehéz kihívás elé állítja az amerikai Legfelsőbb Bíróság azokat, akik az idei ítélkezési év során hozott döntései mélyebb vizsgálatára adják fejüket. A július elején véget érő ítélkezési év – másként fogalmazva a 2019-es októberi terminus – nagy részére a koronavírus okozta járványhelyzet nyomta rá a bélyegét. Ugyanakkor a korábbi járványokkal ellentétben a testület a rendkívüli körülmények között is – távmunkában és videokonferencia segítségével – folytatta munkáját. A rendhagyó bírósági működés dacára pedig olyan kifejezetten fontos, egyúttal összetett megítélésű ügyekben hozott döntéseket, mint például a nemi identitáson alapuló diszkrimináció (Bostock v. Clayton County, Georgia), a még gyermekként jogellenesen az országba érkezőkről szóló elnöki rendelet megítélése (DHS v. UC Regents et al.), az adminisztratív államhoz kapcsolódó kérdések (Seila Law v. Consumer Financial Protection Bureau) vagy éppen az abortusz igénybevételének korlátozhatósága (June Medical Services v. Russo).

aki a tavalyi ítélkezési évhez hasonlóan idén is megszabja a bíróság ítélkezési irányát. Ez látszik a vallásszabadság szempontjából kulcsjelentőségű Espinoza v. Montana Department of Revenue ügyben is.

Az alkotmányjogi vita alapját Montana államnak az a közpolitikai törekvése jelentette, amely hozzá kívánt járulni azon szülők tandíjfizetési kötelezettségéhez, akik magániskolát választanak gyermekük számára. A döntéshozók ebbéli törekvését nemcsak az anyagi értelemben vett segítségnyújtás, hanem az iskolák közötti választás bővítésének szándéka is vezette. Ennek megfelelően a tagállam 2015-ben bevezetett szabályai értelmében adójóváírás illette meg azt, aki olyan szervezetnek nyújt adományt, amely ilyen célra biztosít ösztöndíjat. A kedvezményezetti körből azonban nem sokkal később kizárták az egyházi, felekezeti fenntartású iskolákat Montana állam alkotmányának egyik szabályára hivatkozva. A kizáró rendelkezés miatt a kedvezménytől eleső szülők egy csoportja indított pert, akik a „Stillwater Christian School” nevű intézménybe adták gyermeküket, bevallásuk szerint azért, mert abban az iskolában az otthonival egyező keresztény értékrend szellemében nevelik őket. A montanai bíróságok előtt a pert azonban jogerősen elveszítették. A tagállami legfelső bíróság megítélése szerint a kérdéses közpolitika az egyházi, felekezeti iskolákat állami forráshoz juttatja, ami viszont az állam és egyház szétválasztásának elve miatt tilalmazott.

A washingtoni Legfelső Bíróság előtt álló jogi kérdés tehát az volt, hogy

vajon a montanai bíróság felfogása összeegyeztethető-e a szövetségi alkotmányban elismert vallásszabadság, illetve az állam és az egyház elválasztásának elveivel.

A testületet lényegében ideológiai felfogás mentén, 4:4 arányban osztotta meg a kérdés, így nem meglepő, hogy az ügyet a többségi határozatot is jegyző John G. Roberts elnök döntötte el, mégpedig a pert indító szülők javára. Hosszasan idézve a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatát a döntés rögzíti, hogy az állami jóléti szabályokból pusztán vallási hovatartozása vagy ennek hiánya miatt nem lehet senkit sem kizárni. Roberts elnök a döntésben kiemelte, ha köztámogatást csak egyházi vagy vallási kötődéssel nem rendelkező iskolák vehetnek igénybe, akkor az végső soron a vallás szabad gyakorlása ellen hat. Az iskolákat választás elé állítja: vagy vallásosak maradnak, vagy igénybe veszik a köztámogatást. A családok pedig ugyanezt a döntést kénytelenek meghozni.

A vallásszabadság gyakorlásához fűződő jog az ilyen jellegű „közvetett kényszer” ellen is védelmet nyújt.

Montana állam bíróságának azt az érvelését, amely szerint az általuk vallott felfogás az állam és az egyház erősebb elválasztását szolgálja, a Roberts elnök által jegyzett döntés azzal utasította el, hogy az elválasztás ilyen radikális felfogása a vallás szabad gyakorlásának állít korlátot.

A döntéssel a négy progresszív felfogást valló bíró nem értett egyet. Emellett párhuzamos indokolást csatolt három konzervatív bíró is, Clarence Thomas, Neil Gorsuch, valamint Samuel Alito. Thomas párhuzamos indokolása a vallás szabad gyakorlásának joga mellett részletesebb vizsgálat alá vonja az állam és az egyház elválasztásának alkotmányjogi elvét is. Ebben arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkotmányjogi szabály modernkori, kiterjesztő értelmezésének térnyerésével

egyre szélesebb körben válik tilalmazottá a vallás állami támogatása, bizonyos vallások előnyben részesítése másokkal szemben vagy a vallás jelenléte a közéletben.

Thomas arra mutat rá, hogy az állam és az egyház szétválasztásának ez a rendkívül tág értelmezése nemcsak, hogy nem áll összhangban az alkotmányjogi elv eredeti értelmével, hanem emellett sok esetben túlzottan szűk korlátok közé szorítja – vagy egyenes ellehetetleníti – a vallás szabad gyakorlásának jogát. A szétválasztás elve így sok esetben a vallásszabadság megsértésének egyfajta álcájaként szolgál. Eszerint ugyanis az államok az elválasztási elv kiterjesztő értelmezését igazolásként használják a vallás szabad gyakorlásának korlátozásához. Ez az értelmezés Thomas indokai szerint egy olyan üzenetet hordoz, amelynek értelmében a vallás – a „szirének hangjához” hasonlóan – veszélyes, ezért állami rendszabályozásra szorul. Végső soron ennek az a hatása, hogy az állam elfordítja a társadalmat a vallásától.

Miért is jelentős ez a döntés? Amint arra Clarence Thomas párhuzamos indokolása is rávilágít, a vallásszabadság alkotmányjogi szabályainak (az állam és az egyház szétválasztása, valamint a vallás szabad gyakorlásának joga) a 20. század derekától kezdődően olyan értelmezése nyer teret, amely a vallás – valamint az általa közvetített kultúra és hagyomány – szerepének marginalizálódását eredményezi. A tengerentúlon ez az állam és az egyház szétválasztását túlzottan előtérbe helyező és eltorzított felfogására vezethető vissza. Az alapításkori Amerikában ez az alkotmányjogi elv az öreg kontinens – különösen pedig Nagy-Britannia – akkori felfogásával való szakítást fejezett ki. Egyetlen „államegyház” helyett sokfajta vallás számára kínált törvényes helyet, melyeket az Újvilág kultúrájának részévé kívánt emelni. Célja tehát nem a vallás szerepének letörése, hanem annak megakadályozása volt, hogy az állam egyetlen vallásra vagy egyházra rátelepedjen. Sőt, a pezsgő vallási közösségekben és az erős egyházi jelenlétben a közrend és a köztársági értékek megőrzésének, valamint a jó kormányzásnak az erényét látták. Mint ahogy Roberts elnök a döntés indokolásában is utal rá, a 19. század során a tagállami és szövetségi szabályok nemhogy nem tiltották, hanem kifejezetten ösztönözték a magániskolák, köztük pedig az egyházi iskolák támogatását. Az állam vallási semlegessége tehát semmiképpen sem vezethet a vallási meggyőződésből fakadó választások letöréséhez.

A vallás szerepének marginalizálására törekvő szekuláris felfogás előretörése ugyanakkor nemcsak az Egyesült Államokra, hanem az egész nyugati világra jellemző.

Ezzel összefüggésben a Princeton Egyetem professzora, Robert P. George arra a paradoxonra hívja fel a figyelmet, hogy miközben egyre erősebb emberi jogi szabályok és egyre több emberi jogi aktivista „védi” a vallásszabadságot, addig a vallás szabad megvallásának lehetősége folyamatosan szűkül. A világ éppen ellenkező irányba halad, mint amit az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata a vallás szabad gyakorlása körében alapvető elvárásként megfogalmazott. A nyugati világ önbizalmi válságából azonban csak akkor remélhet kilábalást, ha bátorítja és felkarolja a – kultúrát és érékrendet őrző – vallási meggyőződés szabad gyakorlásának lehetőségét. Az amerikai Legfelső Bíróság mostani döntése azért jelentős, mert nem hagyta, hogy az állam és egyház kiterjesztő értelmezésű szétválasztásának áldozatául essen a vallás szabad gyakorlása. John G. Roberts elnök fontos konzervatív értéket erősített meg a döntésében.

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének kutatója.
 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.