A döntéssel a négy progresszív felfogást valló bíró nem értett egyet. Emellett párhuzamos indokolást csatolt három konzervatív bíró is, Clarence Thomas, Neil Gorsuch, valamint Samuel Alito. Thomas párhuzamos indokolása a vallás szabad gyakorlásának joga mellett részletesebb vizsgálat alá vonja az állam és az egyház elválasztásának alkotmányjogi elvét is. Ebben arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkotmányjogi szabály modernkori, kiterjesztő értelmezésének térnyerésével
egyre szélesebb körben válik tilalmazottá a vallás állami támogatása, bizonyos vallások előnyben részesítése másokkal szemben vagy a vallás jelenléte a közéletben.
Thomas arra mutat rá, hogy az állam és az egyház szétválasztásának ez a rendkívül tág értelmezése nemcsak, hogy nem áll összhangban az alkotmányjogi elv eredeti értelmével, hanem emellett sok esetben túlzottan szűk korlátok közé szorítja – vagy egyenes ellehetetleníti – a vallás szabad gyakorlásának jogát. A szétválasztás elve így sok esetben a vallásszabadság megsértésének egyfajta álcájaként szolgál. Eszerint ugyanis az államok az elválasztási elv kiterjesztő értelmezését igazolásként használják a vallás szabad gyakorlásának korlátozásához. Ez az értelmezés Thomas indokai szerint egy olyan üzenetet hordoz, amelynek értelmében a vallás – a „szirének hangjához” hasonlóan – veszélyes, ezért állami rendszabályozásra szorul. Végső soron ennek az a hatása, hogy az állam elfordítja a társadalmat a vallásától.
Miért is jelentős ez a döntés? Amint arra Clarence Thomas párhuzamos indokolása is rávilágít, a vallásszabadság alkotmányjogi szabályainak (az állam és az egyház szétválasztása, valamint a vallás szabad gyakorlásának joga) a 20. század derekától kezdődően olyan értelmezése nyer teret, amely a vallás – valamint az általa közvetített kultúra és hagyomány – szerepének marginalizálódását eredményezi. A tengerentúlon ez az állam és az egyház szétválasztását túlzottan előtérbe helyező és eltorzított felfogására vezethető vissza. Az alapításkori Amerikában ez az alkotmányjogi elv az öreg kontinens – különösen pedig Nagy-Britannia – akkori felfogásával való szakítást fejezett ki. Egyetlen „államegyház” helyett sokfajta vallás számára kínált törvényes helyet, melyeket az Újvilág kultúrájának részévé kívánt emelni. Célja tehát nem a vallás szerepének letörése, hanem annak megakadályozása volt, hogy az állam egyetlen vallásra vagy egyházra rátelepedjen. Sőt, a pezsgő vallási közösségekben és az erős egyházi jelenlétben a közrend és a köztársági értékek megőrzésének, valamint a jó kormányzásnak az erényét látták. Mint ahogy Roberts elnök a döntés indokolásában is utal rá, a 19. század során a tagállami és szövetségi szabályok nemhogy nem tiltották, hanem kifejezetten ösztönözték a magániskolák, köztük pedig az egyházi iskolák támogatását. Az állam vallási semlegessége tehát semmiképpen sem vezethet a vallási meggyőződésből fakadó választások letöréséhez.