Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Ötven önkéntes katona, köztük öt nő bevonásával megkezdi a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni vakcina klinikai tesztelését az orosz hadsereg – közölte kedden a védelmi minisztérium.
Az oltóanyag kidolgozásában a tárca 48. központi kutatóintézetének szakemberei vettek részt. Szerdán a hivatalos tájékoztatás szerint megkezdődik az önkéntesek első csoportjának kivizsgálása és a kísérletre való felkészítése.
Május 22-én vált ismertté, hogy a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) munkatársai elsőként és nem hivatalosan önmagukon próbálták ki az ott kifejlesztett vektorvakcinát. A központ igazgatója, Alekszandr Gincburg akadémikus sikeresnek nevezte a kísérletet, az oltások nem jártak káros mellékhatással.

Szergej Sojgu védelmi miniszter május 26-án azt ígérte Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy a katonák július végéig befejezik az általuk fejlesztett vakcina klinikai kísérleteit. Azt, hogy ilyen kutatás folyik, április 7-én Igor Kirillov altábornagy, a sugárzás, vegy- és biológiai védelmi csapatok parancsnoka jelentette be. A szérum kifejlesztésében a 48. katonai kutatóintézet, amely korábban az ebola, a MERS és az influenza ellen is dolgozott ki oltóanyagot, együttműködött a NICEM-mel.
Tatyjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes május 20-án a parlament felsőházában bejelentette, hogy Oroszországban 47-féle Covid-19-vakcina kidolgozása folyik.
Győzelem napi parádé
Sojgu kedden bejelentette, hogy a Covid-19-járvány miatt május 9-ről június 24-re halasztott jubileumi győzelem napi parádén csakis a SARS-CoV-2 koronavírussal szemben az immunitást már megszerzett vagy igazoltan fertőzésmentes katonák vesznek részt. A rendezvényt különleges járványvédelmi óvintézkedések fogják megelőzni.
A nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulóján a moszkvai Vörös téren megtartandó díszszemlén mintegy 14 ezer katona, köztük 19 külföldi egység vesz majd részt. A védelmi tárca vezetője azt is elmondta, hogy június 22-én fogják felszentelni az orosz hadsereg főtemplomát. Ennek az időzítése, csakúgy mint a parádéé, jelképes erejű, a hitleri Németország ugyanis 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót, a Vörös Hadseregnek a frontról visszatérő alakulatai 1945 június 24-én tartották meg Moszkvában a győzelmi felvonulást.
Járvány
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt az igazolt Covid-19-fertőzések száma 8863-mal 423 741-re nőtt. Ez 2,1 százalékos napi növekményt jelent, az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 41,9 százaléka tünetmentes. A halálozások száma 182-vel 5037-re, a gyógyulásoké pedig 11 108-cal 186 985-re emelkedett.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 11,1 millió, az elmúlt nap leforgása alatt pedig ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 304 657 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes kedden megismételte, hogy Oroszországban várhatóan ősszel kezdik meg a tömeges vakcinációt. Bejelentette, hogy Oroszországban a mozikat és a múzeumokat fokozatosan július közepétől megnyitják, de a színházakat és a koncerttermeket csak ősszel fogják újra megnyitni a közönség előtt.
(MTI)
(A kép forrása: cbsnews.com)