New York államban meg kell tartani a demokrata párti előválasztást

2020. május 19. 20:38

Egy fellebbviteli bíróság New Yorkban kedden visszautasította a Demokrata Párt helyi vezetőinek érvelését az előválasztások törlése mellett, így New York államban június 23-án meg kell tartani a novemberi elnökválasztás demokrata párti előválasztását.

2020. május 19. 20:38

A Demokrata Párt helyi vezetői arra hivatkoztak, hogy a koronavírus-járvány miatt a közegészségre veszélyes lenne megtartani az előválasztásokat, de a manhattani fellebbviteli bíróság döntése után Douglas Kellner, New York állam választási bizottságának társelnöke bejelentette, hogy az ügyet nem viszik tovább a szövetségi legfelsőbb bíróság – vagyis a szövetségi alkotmánybíróság – elé.

Keller közölte: arra fogja sürgetni a választókat, hogy ne személyesen az urnáknál, hanem levélben szavazzanak. Jay Jacobs, New York állam Demokrata Pártjának elnöke szintén elfogadta a fellebbviteli bíróság három bírájának döntését, de kijelentette, hogy „sokkal biztonságosabb lett volna” a választások eltörlése. A döntést a korábban a demokraták elnökjelöltségéért szintén küzdő Bernie Sanders, vermonti szenátor üdvözölte. „Ez a demokrácia nagy győzelme” – közölte Sanders és támogatói nevében Arthur Schwartz. Sanders korábban felháborodásának adott hangot és a demokrácia megcsúfolásának minősítette a demokrata javaslatot az előválasztás eltörlésére.

New York államon kívül egyetlen más amerikai tagállamban sem próbálkoztak a demokrata párti politikusok azzal, hogy a járványra hivatkozva töröltessék az előválasztásokat. Kedden Washingtonban letette a hivatali esküjét két új törvényhozó a szövetségi képviselőházban. Mindketten republikánus politikusok, s az elmúlt napokban tartott időközi választáson arattak győzelmet. A wisconsini Tom Tiffanyt a családi okok miatt visszavonult republikánus elődje után választották meg. A kaliforniai Mike Garcia azonban a Demokrata Párttól hódított el képviselői helyet, miután elődje, a demokrata párti Katie Hill botrány miatt lemondásra kényszerült. Garcia győzelmét a Republikánus Pártban úgy értékelték: ez annak jele, hogy a republikánusoknak az ősszel is lesz esélyük a demokrata többségű Kaliforniában.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!