Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.
Accse din – ’jó napok’ – köszöntenek majd Indiára, ígérte Narendra Modi miniszterelnök 2014-es hivatalba lépésekor. Az Indiai Néppárt (BJP) karizmatikus vezére szinte rendszert váltott hat éve, hiszen szimbolikus döntés elé állította a népet: a legerősebb ellenjelölt, az Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) nevű pártot képviselő Rahul Gandhi ugyanis annak a Nehru–Gandhi-klánnak a sarja volt, amely kisebb megszakításokkal bő hatvan éven át uralta az országot. Modi azonban győzött – és öt évvel később, tavaly újrázott, tovább erősödve a választáson.
A nép egyszerű fia
Hogy az ígért jó napok megérkeztek-e az ázsiai nagyhatalomba, az ugyanannyira „vallási” kérdésnek tűnik, mint Donald Trump elnökségének értékelése az Egyesült Államokban vagy Vlagyimir Putyin orosz államfő megítélése. Vallási kérdés a szó legszorosabb értelmében is: a Modi vezette BJP a független India történetének leghatékonyabb hindu patrióta pártja, amely erősen reflektál az 1,3 milliárdos ország bő egymilliárd fős hindu többségének történelmi sérelmeire a muszlim kisebbséggel szemben. Az akkor még a mai Bangladest is magába foglaló Pakisztán Indiától való függetlenségéért vívott, hatalmas vérontással járó küzdelme, a kasmíri határviták és a kölcsönös nukleáris fenyegetés a végletekig elmérgesítette a volt Brit India hinduinak
és muszlimjainak viszonyát.
Modi politikai termékké csomagolta a hindutvát, a hindu nacionalizmus ideológiáját
Ma Pakisztán hindu kisebbsége elhanyagolható, Indiában viszont, főleg a Bangladessel határos, koldusszegény északkeleti részeken szűk kétszázmillió muszlim él – majdnem annyi, mint Pakisztánban. Akikben tehát elevenek a muszlimok ejtette sebek, azok szabályos Modi-mániában leledzenek 2014 óta. A tisztességes gazdasági eredményeket és a korrupciós ügyek hiányát a kormányfő hindupárti ideológiája iránt kevésbé fogékonyak is elismerik, viszont széles körben keltenek visszatetszést Modi hatalomgyakorlási módszerei, a médiához való ellenséges viszonya, valamint az ország szürkébb társadalmi problémái helyett a külpolitikai mosolyoffenzívára helyezett hangsúly.