Moszkva kivonja csapatait Olaszországból

2020. május 06. 16:09

Megkezdődik a vírus elleni küzdelemben segítő katonák kivonása.

2020. május 06. 16:09

Megkezdődik csütörtökön a Covid-19-járvány elleni védekezés segítésére Olaszországba vezényelt katonai kontingens kivonása – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. A tárcavezető Valerij Geraszimov vezérkari főnököt utasította a sugárzás- és vegyvédelmi, valamint a biológiai alegységek és a katonaorvosok ünnepélyes fogadtatásának a megszervezésére. Az orosz fegyveres erők március 22. és 25. között 15 szállítógépnyi védőeszközt és felszerelést küldtek Olaszországba. A mintegy 100 katona Lombardia több mint 90 településén 114 épületet és egyéb objektumot, körülbelül 1,1 millió négyzetméternyi belső helyiséget és 400 ezer négyzetméternyi útfelületet fertőtlenített. Emellett egy bergamói tábori kórház üzemeltetésében is részt vettek.

Újabb orosz kormánytagról derült ki, hogy fertőzött

Eközben az orosz kormány harmadik tagjáról, Olga Ljubimova kulturális miniszterről derült ki, hogy koronavírus-fertőzött. A 39 éves tisztségviselő betegségének lefolyását sajtótitkára könnyűnek nevezte, a minisztert nem szükséges kórházba szállítani. Korábban Mihail Misusztyin kormányfő és Vlagyimir Jakusev építésügyi miniszter tett hasonló bejelentést.

A Kommerszant című napilap szerdán közölte, hogy az orosz fővárosban, hasonlóan az őt körülvevő Moszkva megyéhez és több más orosz régióhoz, kötelezővé tehetik a szájmaszk viseletét. Enélkül tilos lesz majd igénybe venni a tömegközlekedést, vagy üzletekbe, kórházakba bemenni. Az intézkedést két hónapos időszakra tervezik bevezetni, ha a fertőzések dinamikája a jelenlegi alacsony szinten marad, vagy csökkenni kezdi. Néhány üzletlánc már a polgármesteri hivatal rendeletét megelőzve bevezette a kötelező maszkviseletet.

Az oroszoknál is terjed a vírus

Oroszországban az elmúlt nap alatt 10 559-cel 165 929-re nőtt az igazolt fertőzések száma, így az abszolút számokat tekintve csaknem utolérte Franciaországot (170 694) és Németországot (167 007) a szerdán nyilvánosságra hivatalos hozott adatok szerint. Ez Oroszországban 6,8 százalékos napi növekményt jelent, az új fertőzések 40,9 százaléka tünetmentes. A halálozások száma 86-tal 1537-re, a gyógyulásoké 1462-vel 21 327-re emelkedett. Moszkvában 5858-cal 85 973-ra nőtt a fertőzések száma (7,3 százalék). A halottak száma 50-nel 866-ra, a gyógyultaké pedig 588-cal 8458-ra nőtt.

Az országban eddig csaknem 4,6 millió, az elmúlt nap alatt pedig mintegy 173 ezer tesztet végeztek el. Moszkvában a szűrések száma a járvány kezdete óta meghaladta az egymilliót, és naponta több mint 40 ezerrel növekszik. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak válaszolva úgy fogalmazott, hogy a SARS-CoV-2 vírus természetét még több országban tanulmányozzák a szakértők, ezért ezzel kapcsolatban még korai lenne egyértelműen állást foglalni. Elmondta, hogy Oroszország ezzel kapcsolatban információcserét folytat „minden partneri országgal”. Korábban az orosz főügyészség hamis információnak minősítette az interneten az új koronavírus mesterséges eredetéről szóló híreket.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2020. május 06. 22:38
Én úgy tudom, sok gazdag orosz tart fenn lakást és él a családja életvitelszerűen Olaszországban. Mint ahogyan Németországban és Svájcban is vannak ilyen kolóniák, mint ahogyan szerte a világban. Elég szomorú, ha a személyes kapcsolatok segítik ki az impotens államot a bajból. Olaszország továbbra is városállamok szövetsége, amire lenne igény nálunk is. Nem úgy az orosz hadseregre, ha már egyszer Viktor Norris kiverte őket innen, szemének egyetlen villanásával, more.
BőröndÖdön
2020. május 06. 19:58
Hozzánk miért nem jönnek? :)
olajfa1
2020. május 06. 18:34
Már csak azért is maradhattak volna, hogy az ottani szocialista kormánynak segítsenek... mint nálunk 15-ban...
olajfa1
2020. május 06. 18:33
Pedig még egy 50 évig maradhattak volna... mint nálunk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!