Először fordult elő, hogy a Twitter azt jelezte: Donald Trump amerikai elnök bejegyzése pontatlan. Trump erre azzal vádolta meg az internetes közösségi felület üzemeltetőjét, hogy beavatkozik az idei elnökválasztásba. A kaliforniai központú közösségi média kedden éjjel közölte, hogy Donald Trump két bejegyzése sem felel meg a valóságnak. Az elnök mindkét vitatott bejegyzést a novemberi elnökválasztásnak szentelte, s azt írta, hogy a levélben történő szavazás a választások „elcsalásához” vezethet, sőt az egyik bejegyzésben egyértelműen leszögezte, hogy a novemberi választásokon csalás lesz.
A Twitter kapcsolódó linkekben jelezte, hogy az állítások hamisak, s az ellenőrzésükre sürgette a felhasználókat. A linkek megnyitásával az olvasó részben a CNN hírtelevízió egyik riportját találta, amely arról szólt, hogy Trump állításai megalapozatlanok, részben pedig a Twitter rövid jelzéseit a pontatlanságokról. A médiavállalat figyelmeztető bejegyzése alig volt észlelhető, aztán Trump törölte is, de a politikával foglalkozó elemzők azonnal felfigyeltek rá.