New Yorkban sok a halálos áldozat, Floridában újranyitottak strandokat

2020. április 20. 19:35

A kormányzó arról beszélt, hogy az államnak, miközben az üzleti élet újraindításán dolgozik, „újra kell gondolnia a társadalmat”.

2020. április 20. 19:35

Andrew Cuomo a szokásos napi sajtóértekezletén elmondta: vasárnap New York államban legalább 478 beteg halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben. „Ez az adat rémes” – fogalmazott. A kormányzó arról beszélt, hogy az államnak, miközben az üzleti élet újraindításán dolgozik, „újra kell gondolnia a társadalmat”. Hogy ezen mit is ért, arról nem szólt a demokrata párti politikus. Utalva a több tagállamban elharapódzó, a gazdasági újraindítást követelő demonstrációkra, leszögezte: „nincs szükség tüntetésekre ahhoz, hogy bárkit is meggyőzzünk a gazdaság újraindításának fontosságáról”. New York állam gazdasága beindításának esetleges időpontjáról azonban nem szólt.

Cuomo hangsúlyozta: ehhez New York államnak szüksége van a szövetségi kormányzat segítségére is. Felvetette, hogy a gazdaságélénkítő csomagtervben biztosítani kellene a járvány frontvonalában küzdő egészségügyi dolgozóknak – orvosoknak, ápolóknak – járó veszélyességi pótlékot is. Közölte azt is, hogy jelentős szövetségi segítség hiányában mintegy 20 százalékkal csökkenteni kell majd az önkormányzatok, iskolák, kórházak működési költségeit.

A kormányzó bejelentette, hogy New York államban mintegy 20 kórházban gyógyítják a Covid-19-ben szenvedőket hidroxi-klorokinnal, azzal az egyesek által vitatott szerrel, amelyet malária vagy súlyos autoimmun betegségek – mint például a lupus vagy a reumatoid artritisz – kezelésére alkalmaznak. Ezek a kórházak ma nyújtják be a szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletnek (FDA) az eddigi tapasztalatokról készült jelentéseket.

Florida északkeleti partvidékén már a hétvégén megnyitottak egyes tengerparti strandokat, Ron DeSantis kormányzó azonban további könnyítéseket jelentett be. Ugyanakkor azt is előírta, hogy a tengerparton is kötelező betartani a társadalmi távolságtartás szabályait, és érvényben maradnak a nagyobb összejöveteleket tiltó előírások is. Chad Wolf, ügyvezető belbiztonsági miniszter hétfőn bejelentette: további harminc napra meghosszabbították a kanadai és a mexikói határon érvényben lévő utazási korlátozásokat. Több amerikai televízió is jelentette: a Boston Globe című lap halálozási hírei vasárnap 16 oldalt tettek ki.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!