Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Többen megsebesültek a merénylet során.
Két embert öltek meg, és legalább négyet megsebesítettek szombaton Dél-Franciaországban egy merénylet során – írja a Telegraph. Az egyik sebesült állapota kritikus.
Egy férfit letartóztattak pár perccel a támadás után. Az ügyészek próbálják megállapítani: vajon terrorizmus gyanúja merül-e fel. A tanúk azt mondták az újságíróknak, hogy a támadó a támadás alatt „Allahu Akbar”-t kiáltott. Az esetet azonban eddig még nem adták át a terrorizmus-elleni küzdelemmel foglalkozó speciális ügyészeknek.

A gyanúsított azt mondta a nyomozóknak, hogy szudáni, 1987-ben született, és a támadás helyétől néhány méterre lakik.