Amerika bekeményít: szankcionálják a két legnagyobb orosz olajcéget

Az Egyesült Államok új szankciókat jelentett be Oroszország két legnagyobb olajvállalata ellen, hogy nyomást gyakoroljon Moszkvára az ukrajnai békeegyezmény megkötése érdekében.

Scott Morrison független értékelést szeretne az ügyben, beleértve a kórokozó megjelenésére adott első kínai választ, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) reagálását.
Nemzetközi vizsgálat megindítását sürgette az új típusú koronavírus-járvány eredetének felderítése érdekében az ausztrál miniszterelnök az amerikai és a francia elnökkel, valamint a német kormányfővel folytatott szerdai telefonbeszélgetéseiben.
Scott Morrison független értékelést szeretne az ügyben, beleértve a kórokozó megjelenésére adott első kínai választ, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) reagálását. Mint közölte, Donald Trump amerikai elnökkel a WHO szerepéről és a nemzetközi válaszintézkedések átláthatóságának, hatékonyságának javításáról beszéltek. Peking élesen bírálta a lépést, mondván, az ausztrál vezetés Washington utasításait követi.
Emmanuel Macron francia államfő pedig úgy vélekedett, hogy bár valóban voltak kezdetben bizonyos kérdéses ügyek, most az összetartásra kell helyezni a hangsúlyt, és nincs itt az ideje a vizsgálatnak. Emellett ugyanakkor aláhúzta, hogy minden félnek átlátható módon kell eljárnia. Kínát és az Egészségügyi Világszervezetet is számos bírálat érte amiatt, ahogy a koronavírus-járványt kezelték. Donald Trump április közepén bejelentette: az Egyesült Államok felfüggeszti a WHO finanszírozását, mivel az ENSZ szakosított szervezete szerinte nem megfelelően reagált a járványra, és Kína érdekeit védte. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója korábban azt mondta, hogy a válság végét követően értékelni fogják annak a kezelését is. A vírus a tavaly decemberi megjelenése óta 2,3 millió embert fertőzött meg világszerte, a halottak száma megközelíti a 160 ezret.
(MTI)