Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Kaliforniában jelenleg több mint 22 ezer diagnosztizált fertőzöttet tartanak számon, és a vírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak száma 687.
Fokozatosan tervezi újranyitni az egyesült államokbeli Kalifornia állam gazdasági és mindennapi életét Gavin Newsom kormányzó – ezt ő maga jelentette be helyi idő szerint kedd este Sacramentóban azon a sajtókonferencián, amelyen a közeljövőre vonatkozó elképzeléseit vázolta fel.
A kormányzó nem jelölt meg konkrét határidőt a mintegy negyvenmillió lelket számláló nyugati parti állam gazdasági életének újraindítására és a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások enyhítésére. De elmondta, hogy ehhez több feltételt szeretne megteremteni.

E feltételek között sorolta fel a minél nagyobb számú vírusteszt elvégzését, a koruk vagy betegségük miatt sérülékenyebb lakosok védelmének megszervezését, a kórházak felkészítését a járvány esetleges kiújulására, továbbá az iskolákban és az üzletekben megőrzendő távolságtartási előírásokat. „Teljesen más lesz az életünk. Lehet, hogy az étteremben a vacsorát olyan pincér szolgálja majd fel, aki kesztyűt vagy talán még arcmaszkot is visel. Az is előfordulhat, hogy az étterembe érkezéskor megmérik a kuncsaft testhőmérsékletét” - mondta. „És szeptemberig mindenképpen felejtsük el a sportrendezvényeket vagy a nagy tömegeket vonzó ünnepléseket, még a július 4-ét is” – tette hozzá, utalva az amerikaiak egyik legnagyobb ünnepére, a függetlenség napjára, amelyet parádékkal, koncertekkel, tűzijátékokkal szoktak megünnepelni.
„Ne sürgessük a dolgokat, ne kövessük el azt a hibát, hogy túlságosan hamar feloldunk mindent, még ha ezt szeretnénk is. Nem akarok politikai döntéseket hozni, amelyek esetleg kockára teszik az emberek életét” – hangsúlyozta Gavin Newsom, aki demokrata párti. Megerősítette, hogy döntései meghozatalakor előzetesen konzultál majd a járványügyi szakemberekkel. Fontosnak tartotta azt is aláhúzni, hogy maximális együttműködésre törekszik Donald Trump elnökkel.
A kaliforniai kormányzó hétfőn jelentette be, hogy a nyugati partvidék két másik államával - Oregonnal és Washingtonnal együtt - közös gazdasági tervet dolgoznak ki a gazdaság helyreállítására. A koronavírus-járvány kitörésekor Kalifornia a fertőzések egyik centruma volt, de a betegség terjedésének üteme lelassult. Szakértők szerint ennek magyarázata lehet, hogy mindjárt a járvány elején szigorú intézkedések egész sorát vezették be, és ezeket betartatták a helyi rendőrség és katonaság segítségével. Sőt, drónokkal ellenőrizték, hogy a lakosság nem szegi-e meg a kijárási korlátozásra vonatkozó szigorú előírásokat. Kaliforniában jelenleg több mint 22 ezer diagnosztizált fertőzöttet tartanak számon, és a vírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak száma 687.
(MTI)