Félmillió tesztet szállítottak az USA-ba az olasz járvány epicentrumából

2020. március 20. 09:25

A gép rakományával Észak-Olaszországból, a világjárvány frontvonalából kelt útra, ahol teszthiánnyal küzdenek.

2020. március 20. 09:25

Nagyhatású cikket közölt csütörtökön Olaszország második legnagyobb lapja, a la Repubblica. A római újság kiderítette, hogy az Amerikai Egyesült Államok egy katonai repülőgépe, egészen pontosan egy C-17 Globemaster nem kevesebb, mint félmillió tesztet szállított el az országból. A rendkívül értékes teherrel megrakott jára Aviano repülőteréről, azaz Pordenone város közeléből szállt fel, és Memphisben szállt le.

A gép rakományával Észak-Olaszországból, a világjárvány frontvonalából kelt útra, ahol teszthiánnyal küzdenek. A la Repubblica napilag az is kiderítette, hogy a koronavírus által egyre inkább érintett Bresciában gyártották le azt a készletet, amely az egész északi országrész szükségleteit lefedte – volna.

A gép sikeres megérkezéséről az Instagramon be is számoltak az amerikaiak, majd később eltávolították a fotót. Feltehetőleg az alábbi felvételről van szó, amelyet a DefenseOne portál utóközölt.

Fotó: DefenseOne, az Instagramra hivatkozva
Fotó: DefenseOne, az Instagramra hivatkozva

A teszteket a Copan Diagnostics nevű, bresciai cég gyártotta. Ez azért is furcsa, mert Brescia Lombardia tartomány egyik nagyvárosa, és a régió azon körzeteinek egyike, ahol a legsúlyosabban fertőz a koronavírus. A la Repubblica meg is jegyzi: „hogy ez a hír meglepőnek tűnik. Egy lombard cég rendelkezésére álltak azok a tesztek, amelyek elegendőek lennének Észak-Olaszország teljes lefedésére, és ennek ellenére eladták a tengerentúlra.” 

A Copan Diagnostics eközben azzal védekezik, hogy a szabadpiacon értékesítette termékeit, egy magáncégnek, és csak azért katonai gép szállította el az árut, mert nem volt kereskedelmi gép szabadon. A bresciai vállalat azt állítja, hogy ők tudnak elég tesztet gyártani az olaszoknak is, nincs készlethiány, az elmúlt hetekben is egymillió tesztet adtak el odahaza. Csak a laborszemélyzet számít szűk keresztmetszetnek az országban.

Eközben a balliberális lap azt a kérdést tette fel: tudott erről a kormányunk?
 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2020. március 20. 11:19
Karibi kalózok. Henry Morgan utódai.
szajnyalogatoviktor
2020. március 20. 10:03
csak ki ne deruljon, hogy "nem Moszkvában, hanem Kijevben, nem a párttagok, hanem a huligánok, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak"
békalepcse
2020. március 20. 10:01
Véletlenül nem ballibsi kormány van ott digóhonban?
atila68
2020. március 20. 09:59
Bussines as usual.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!