Moszkva: A török erők terroristákkal voltak, amikor a szír légi csapás érte őket

2020. február 28. 07:28

Legkevesebb harminc török katona vesztette életét a szír kormányerők légi csapásában.

2020. február 28. 07:28

A török harcosok a dzsihadista erőkkel közös egységekben voltak Idlíb tartományban, amikor a szír kormányerők légi csapásának célkeresztjébe kerültek – írta a Russia Today az orosz védelmi minisztérium közleményére hivatkozva. A légitámadás akkor történt, amikor a szíriai hadsereg visszaverte az al-Kaida szíriai utódjának számító Hayat Tahrir al-Sham terrorista csoport által indított nagyszabású támadást – közölte az orosz katonaság pénteken. Közben helyi források szerint a légi csapásban életüket vesztett török katonák száma már meghaladta a harmincat is.

A szíriai orosz parancsnokság csütörtökön azzal vádolta meg a török hadsereget, hogy tüzérségi csapásokkal, valamint felderítő és csapásmérő drónokkal támogatja a szíriai kormányerők ellen harcolókat az idlíbi feszültségcsökkentési övezetben, amivel megsértette az ottani rendezésről Szocsiban megkötött orosz-török megállapodást.

A Fekete-tengeri Flotta bejelentette pénteken, hogy a Földközi-tengerre, ezen belül a szíriai partok felé vezényelte két hadihajóját, amelyeket Kalibr típusú manőverező robotrepülőgépekkel szereltek fel – jelentette az Interfax hírügynökség. A TASZSZ orosz hírügynökség a védelmi minisztériumra hivatkozva azt is közölte, hogy a szíriai terrorelhárítási műveletben szerzett érdemei miatt az Oroszország Hőse kitüntetésben részesült Szergej Rudszkoj vezérezredes, az operatív vezérkari főcsoportfőnökség és Andrej Szergyukov vezérezredes, a légideszant-alakulatok parancsnoka.

(RT, MTI)

(Nyitóképünk: Szíriai lázadók tarackot töltenek be az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány Neirab falvánál 2020. február 24-én.)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paul
2020. február 28. 19:57
Líbiában sem áll túl jó a szénája a törököknek: https://southfront.org/libyan-army-claims-it-killed-15-turkish-service-members-near-tripoli/
illiberator
2020. február 28. 15:03
Törökök=Mohács+150 év Oroszok=felszabadúlás+45 év
leveles
2020. február 28. 12:55
Nagyobb játékosok ülnek az asztalnál, mint Putyin és Erdogan. Ismertetőjük a csonkolt f...a.
holder
2020. február 28. 12:11
Török katonák szír terroristákkal szövetkeztek - Orbánnak tiltakozó jegyzéket kell küldenie Erdogannak. Orosz katonák NATO szövetséges katonákat öltek meg egy harmadik ország területén - Orbánnak tiltakozó jegyzéket kell küldenie Putyinnak !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!