Fordulat a német eutanázia-szabályozásban: legális az öngyilkosságban való üzletszerű közreműködés

A német alkotmánybíróság liberalizálta az eutanáziát

Etikai szempontból súlyosan megkérdőjelezhető döntést hozott a héten a Német Szövetségi Alkotmánybíróság, amikor lényegében az üzletszerű eutanázia mellett foglalt állást. A Bíróság ítéletében alkotmányellenesnek minősítette az öngyilkosságban való üzletszerű közreműködést tiltó büntetőjogi szabályozást.

Az ítélettel megsemmisített rendelkezés konkrétan az üzletszerűséget kriminalizálta s a szabályozás lényege is pontosan itt érhető tetten:

A német büntetőtörvénykönyv 217. szakasza ugyanis azt büntette, ha valaki egynél több esetben működött közre más halálában (az elkövető közeli hozzátartozói nem estek a szabályozás hatálya alá, csak az orvosok, és az olyan szervezetek tagjai, akik hivatásukkal összefüggően nyújtottak segítséget az eltávozásban).

A bírói érvelés alapja, hogy az emberi méltóság sérthetetlenségéhez az is hozzátartozik, hogy mindenki szabadon dönthet a saját haláláról; a hatályon kívül helyezett rendelkezés az egyén önrendelkezését csorbította azzal, hogy ehhez más segítését kérje, s ha ezt megkapja, éljen is a lehetőséggel. A német alkotmánybíróság szerint továbbá a halál megválasztásának joga nem korlátozódik a beteg emberekre, ez a jog a létezés minden fázisában megillet bennünket.

A bírói érvelés kiterjed arra is, hogy a megsemmisített jogszabályi rendelkezés az életviszonyok szűk körét szabályozta, amikor az orvos szándékosan ír fel a beteg kérése olyan szert, amely a pácienst a halálba segíti, feltéve, hogy a készítményt az illető maga, vagy közeli hozzátartozója segítségével el is fogyasztja.

Az alkotmánybíróság kiemeli azt is, hogy továbbra is büntetőjogi tilalom alá esnek azok az esetek, amikor az orvos adja be a gyógyszert, továbbá továbbra sem büntetendő a passzív eutanázia, amikor az orvos a beteg vagy az erre feljogosított hozzátartozó kifejezett kérésére leállítja az életet meghosszabbító kezelést.

Összefoglalandó a fentieket, a német jog tehát eddig azon az állásponton volt, hogy idáig az érintett és szűk hozzátartozói köre volt jogosult dönteni az élet befejezéséről. Ami a precedensteremtő eset etikai élét kiemeli, az az, hogy

a jövőben már ehhez a személyi körhöz olyan külső személyek, szervezetek is csatlakozhatnak, akiknek nem a halni kívánó egyén érdekei lebegnek a szemük előtt, hanem pénzügyileg is érdekeltek a szituációban.

Könnyen belátható: ha az orvos innentől kezdve törvényesen segíthet a halálba embereket, ebben a fogyasztásra kijelölt készítményeket előállító (gyógy)szercégek is lehetőséget láthatnak. Ha pedig a továbbiakban közreműködőként nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem más szervezetek is, egy egész iparág szerveződhet rá mások nyomorúságára, ahogy erre láthatunk példát Svájcban és Hollandiában is, ahol az eutanázia bizonyos feltételekkel szintén megengedett.

Ahol az eutanázia betör a piacra, ott a kegyeleti érdekek csekély súllyal eshetnek latba a profittal szemben.

Hollandiában több büntetőeljárás is indult amiatt, mert a szabályozás eredményeképpen ugrásszerűen megnőtt az eutanáziák száma; a botrány kapcsán a sajtó számos olyan esetről is beszámolt, amelyben olyan embereket segítettek halálra, akik nem rendelkeztek a döntés meghozatalához szükséges belátással.

A Svájcban akkoriban „piacvezetőnek” számító Dignitas működését – valamint az alapító, Ludwig Minelli etikátlan magatartását – pedig egyébként is számos botrány övezte: a haláleseteket futószalagon pörgető alapítvány szomszédjában többen is panaszkodtak amiatt, hogy az elhunytak koporsóit a közösségi liftben szállítják el, úgyszintén okozott általános botrányt az az eset is, amelynek alkalmával 300 urnát találtak a Zürichi-tóban, valamennyi a Dignitas működésének az eredménye.

Az a tény továbbá, hogy az eutanázia néhány európai országban szabad, a legtöbben pedig tilos, amellett, hogy átláthatatlan helyzetet teremt, méltatlan helyzetbe is hozhatja a megszorult embereket.

A különösen a már említett Dignitas Alapítvány tevékenységével összefüggésbe hozható „eutanázia-turizmus” már több mint tíz évvel ezelőtt is ismert volt, 2008 és 2012 között azonban az öngyilkossági célból Svájcba utazók száma igencsak megugrott: csak a vizsgált időszakban 611-en utaztak az országba azzal a céllal, hogy meghaljanak (a témával egyébként Terry Pratchett angol fantasy- és science fiction-író is foglalkozott, aki az eutanázia-klinikák működéséről BAFTA-díjas dokumentumfilmet  készített, „A halált választottam” (Choosing to Die) címmel).

Csakhogy azzal, hogy azoknak az embereknek a helyzete, akik olyan országból érkeztek, ahol az eutanázia hazánkhoz hasonlóan tilos, könnyen kihasználható azok számára, akik pénzügyi ellentételezésért asszisztálnak a halálhoz. A svájci hatóságok például a Dignitas Alapítvány alapítója, Ludwig Minelli ellen indítottak nyomozást amiatt, mert a gyanú szerint mások halálán gazdagodott meg: halálukért a piaci ár többszörösét kérte el a külföldi állampolgároktól.

A német sajtó pozitívan fogadta a döntést

Visszatérve a német ítélethez, a német sajtó mintha kevésbé foglalkozna ezekkel az aggályokkal. A döntést a die Welt „bölcs ítéletnek” tartja, a magazinban közölt írás szerint az előző szabályozás helytelenül az általános tilalom álláspontjára helyezkedett, miközben a tárgykör differenciáltabb szabályozást kívánna meg.

A FAZ a személyes autonómia ellehetetlenítését látta a megsemmisített büntetőjogi rendelkezésben, ezért üdvözli a német alkotmánybíróság ítéletét. A cikk hozzáteszi: az egyházak nyugodtan gondozzák híveik lelkét, hogy ne ezt a megoldást, hanem az életet válasszák, de ne kritizálják a döntést.

A Süddeutsche Zeitung szerint minden egyén számára meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy önként döntse el, hogy véget vet az életének, valamint azt is, hogy mikor – ez ugyanis nem az állam vagy az egyház privilégiuma. A magazin lehetőséget lát az ítéletben, tekintve, hogy megteremti a jogi környezetet arra, hogy Németország a belga vagy a holland szabályozásnál is liberálisabb gyakorlatot alkalmazzon az eutanázia terén.

Megosztottság a kereszténydemokrata kormánykoalícióban

A liberalizáció tükrében talán nem meglepő, hogy a balliberális és zöld pártok képviselői pozitívan reagáltak hírre, miszerint az emberi sors piaci tényezővé válik, az ítélet ugyanakkor a kereszténydemokrata többségű német kormánykoalíciót is megosztja.

A CDU-CSU-frakció egészségpolitikai szakértője, Karin Maag tudomásul vette az ítélet tartalmát, Herman Gröhe (CDU) volt egészségügyi miniszter pedig sajnálkozással fogadja azt, tekintettel arra, hogy a megsemmisített rendelkezés megalkotásánál maga is részt vett. A frakció jogi szóvivője ellenben örült a határozatnak, mondván, hogy egyébként az említett rendelkezés elfogadása ellen szavazott annak idején. Felszólította továbbá Jens Spahn (CDU) egészségügyi minisztert arra, hogy tegye lehetővé a halált okozó szerekhez való hozzáférést.

Katharina Barley, az SPD EP-képviselője bölcsnek minősítette a határozatot, mivel álláspontja szerint mindenkit megillet az a jog, hogy ne akarjon élni, az alkotmánybíróság az ítélettel pusztán fogódzót nyújt az illető számára a döntés meghozatala során.

Michael Brand (CDU) és Kerstin Griese (SPD) azonban szintén a döntés ellenében foglalnak állást: a képviselőket megrendítette a döntés, és azon aggodalmuknak adtak hangot, miszerint ennek következtében hatalmas nyomás helyeződik majd a súlyosan beteg, idős emberekre, és növekedni fog az öngyilkosságok száma.

Az egyházak a döntést fordulópontnak tartják az eddig életigenlő kultúránkban

Az ítélet természetesen a két meghatározó németországi egyházat – a katolikust és az evangélikust – is mélyen megrázta. Az egyházak vezetői közös közleményben az aktust fordulópontnak tekintik az életre igent mondó és azt támogató kultúránkban. Véleményük szerint

minél inkább megszokottá és hozzáférhetővé válik az öngyilkossághoz kérhető segítség, annál nagyobb lesz annak a veszélye, hogy a bajba jutott emberek nyomás alá kerülnek, és orientálhatóvá válnak abba az irányba, hogy véget vessenek az életüknek.

Ezzel pedig számolni lehet, ugyanis az elesett állapotban lévő ember könnyebben érezheti úgy, hogy életben maradása súlyos terhet ró az őt gondozókra.

Az egyházi vezetők kiemelték: egy társadalom értékét az mutatja meg igazán, hogy hogy bánik a betegekkel és a rászorulókkal. Az egyházak ennek megfelelően továbbra is azon fáradoznak, hogy a palliatív orvoslás és a hospice-hálózat mellett lelki támogatást is nyújtsanak az életük végén járóknak, hogy ne tudjon elterjedni az élet kioltásának üzletszerű támogatása.

A magyar jogrendszer a passzív eutanáziát is csak szigorú feltételekkel engedi

A magyar jogrendszer abszolút osztja ezt az álláspontot. Az Alkotmánybíróság 2003-as határozatában arra az álláspontra helyezkedett, miszerint „az emberi méltósághoz való jog az élettel együtt fennálló egységben  korlátozhatatlan, csak az olyan helyzetre vonatkozik,  amikor  az  életet  és  az  attól elválaszthatatlan emberi méltóságot mások korlátoznák.” Az AB döntését megelőzően mérlegelte azt is, hogy az utóbbi évtizedekben a tudomány, illetőleg a törvényhozás egyre inkább teret szentel annak, hogy újra és újra megnyissák az eutanázia körüli diskurzust.

Következésképpen a hazai szabályozás az önrendelkezésből fakadó passzív eutanáziát szigorú feltételekhez köti, az aktív eutanáziát pedig általánosan tiltja.

Ez az engedély is csak a betegjogok területén értelmezhető: a cselekvőképes beteget saját maga, vagy közeli hozzátartozója útján megilleti az életmentő egészségügyi ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné.

Végezetül fontos megjegyezni, hogy az eutanázia kérdése az írott történelem során mindig is foglalkoztatta az embereket. Ennek megfelelően különféle érvek hozhatók fel az eutanázia mellett vagy ellen, de üzletszerűség kérdése olyan tárgykör, aminek nem sok keresnivalója van az emberi méltóság legbelső dimenziójában.

Dobozi Gergely

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.